Csóti Andrásné, öregcsertői hagyományőrző Népművészet Mestere díjat kapott

A Népművészet Mestere díj egyik legnagyobb jelentősége az, hogy a környezetükben kiemelkedő tudással rendelkező mesterek népművészeti öröksége fennmaradjon, főként a következő generációk bevonása által – hangzott el Budapesten, a Vigadóban, az immár hagyományosan az augusztus 20-a előestéjén rendezett központi ünnepségen. A médiaérdeklődés fókuszában álló díjátadón állami kitüntetéseket, kulturális elismeréseket és Népművészet Mestere díjakat adtak át az államalapítás ünnepe alkalmából. Az elismerésben részesülők első sorában számos tudós, művész társaságában ott ült a 88 éves Csóti Andrásné, született Farkas Irén öregcsertői hagyományőrző énekes és táncos.

– „Szent István nemcsak államalapító és nemzetegyesítő, de hagyományteremtő vezető is volt – mondta a kitüntetettekhez szólva Vitályos Eszter, aki a továbbiakban úgy fogalmazott: önök, akik ma itt vannak, Szent István munkáját végzik. Naggyá kétféleképpen válhat az ember: vagy Szent Istvánként, Széchenyiként, Petőfiként nagy tetteket visz véghez, vagy olyan kis tetteket, amelyek egy-egy közösség számára nagy jelentőséggel bírnak” – hangsúlyozta az államtitkár, majd mások mellett Csóti Andrásné öregcsertői hagyományőrzőnek is átadta az évente legfeljebb 10 személynek adományozható díjat.

A magas kitüntetés alkalmából Csóti Andrásnét takaros, a régi parasztházakat idéző, tornácos öregcsertői otthonában kerestük fel, ahol lányával, Kovács Lászlóné Csóti Máriával, az Öregcsertői Őszirózsa Asszonykórus művészeti vezetőjével fogadott bennünket. Öregcsertő népművészetének két emblematikus alakjával a helyi és környékbeli hagyományok őrzéséről, ápolásáról, a népdalkincs éltetéséről, tovább adásáról beszélgettünk.

Az idén 88 éves Csóti Andrásné Farkas Irén, vagy ahogyan Öregcsertőn hívják, Irény néni elmondta: „1935. január 28-án születtem Öregcsertőn. Azóta is itt élek, szeretek itt lenni, szeretem ezt a kis falut. 1952. április 16-án kötöttem házasságot. Amikor 18 éves elmúltam, megszületett a fiam, András, utána 7 évre a lányom, Mária, akik aztán fölnőttek, tanultak, szép karriert futottak be. Úgyhogy nem rám ütöttek, szerencsére az apjukra, aki okos volt, én annyira nem szerettem tanulni.

– Az 1950-es években jött a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet Kalocsán, és akkor többed magammal a faluból oda „beiratkoztunk”, mert nagyon szerettem kézzel varrni. Amikor itthon elvégeztük a dolgunkat, vagy már nem dolgoztunk a földeken, akkor mindig a „varróval” foglalkoztam, a mai napig szeretek varrni.

– A danolás úgy jött, hogy varrás közben már kis korunkban énekeltünk a nővéremmel, aki szintén szerette a szép nótákat, amiket anyánktól, nagyanyánktól, a falubeliektől tanultunk. Észrevették az iskolában is, hogy szép, tiszta hangom van, így mindig szerepeltem dalokkal, szavalattal. Varrni régen is csak úgy lehetett, hogy valaki előírta a mintát, és mivel Borka Margit, Vörös Maris szépen írtak, azok munkája után dolgoztunk. Sajnos ők már mindketten meghaltak.

Csóti Andrásné lánya, Kovács Lászlóné Csóti Mari vezeti az asszonykórust, aki a családjával itt él Öregcsertőn. Ő is szereti ezeket a szép, hímzett, riseliőzött (gépi hímzett) ruhákat, és persze ő is tud varrni. 

– A lányommal járok a próbákra, fellépésekre. 

A lányommal még az 1970-es, 1980-as években együtt táncoltunk az Öregcsertői Hagyományőrző Népiegyüttesben. Nagyon szép csoport van Csertőn most is, még a nyugdíjas Ki Mit-Tud?-on is voltunk, ahol kiemelt arany minősítést kaptunk. – mesélte a díjazott.

Az édesanyját szótlanul, érezhetően tisztelettel hallgató Kovács Lászlóné Csóti Mária elmondta, hogy 13 éves kora óta a néptánccal, a népdallal foglalkozik, szinte ezzel együtt él. Akkoriban alakult meg az Öregcsertői Hagyományőrző Népi Együttes Kalapos Istvánné tanárnő vezetésével. Számos országos és nemzetközi díjat nyert a csoport, de sajnálatára egy idő után, a 90-es években föloszlott, már nem bírták finanszírozni, de egyéb okok is lehettek. Ekkor bekerült a legendás Tóth Feri bácsi által vezetett Piros Rózsa Néptáncegyüttesbe Kalocsára, a táncolást ott folytatta tovább. Egy idő után Feri bácsinak eszébe jutott, hogy vannak itt idős asszonyok, köztük az édesanyja is, és hogy milyen jó lenne, ha őket is be tudnánk vonni a Piros Rózsába. Ekkor az édesanyját és a szomszédasszonyát, Mátyás Maris nénit is bevitték ebbe a csoportba, ők is oszlopos tagjai lettek a Piros Rózsa Néptáncegyüttesnek.

– Ezzel párhuzamosan, a 90-es évek közepe táján alakítottam itt Öregcsertőn, a néptáncegyüttes asszony tagjaiból az asszony kórust. Népdalkincs volt bőven és a népviselete is meg volt mindenkinek. Mindenki tudott énekelni, táncolni, így az Öregcsertői Asszonykórus egykettőre megalakult. Azóta működik a csoport, a mai napig folyamatosan és aktívan együtt vagyunk. 

Tőlük gyűjtjük a dalokat és mi, a „fiatalok”, persze mind 60 éven felüliek tőlük tanuljuk ezeket a régi, már-már elfeledett dalokat. Mindenki nagyon szereti a csoportot, egy olyan jó kis közösség vagyunk, akiket egykor a tánc, most pedig a danolás, az együttlét öröme tart egyben – mondta egyebek mellett Kovács Lászlóné Csóti Mária, az Öregcsertői Őszirózsa Asszonykórus művészeti vezetője.