Hit

2022.09.12. 19:49

A békéért imádkoztak az ünnepi szentmisén Baján

A szabadtéri oltár megáldásával kezdődött az ünnepi szentmise a máriakönnyei kegyhelyen vasárnap délelőtt.

Rab Rita

Az ünnepi nagymise főcelebránsa dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt.

Fotós: Rab Rita

Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésnapján a hívek alázattal és tisztelettel köszöntötték Jézus édesanyját. Az ünnepi nagymise főcelebránsa, dr. Bábel Balázs érsek arra kérte az egybegyűlteket, hogy együtt imádkozzanak a Béke királynőjéhez, Máriához, a békéért könyörögve. Szomorúan emlékeztetett arra, hogy a háború oka a pénz utáni sóvárgás. Kiemelte, abban a négyezer évben, aminek történetét részletesen lejegyezték a történetírók, mindösszesen háromszáz olyan év volt, amikor nincs feljegyzés háborús időszakról. Az emberiség nem tanul a hibáiból – mondta a főpap. A továbbiakban Szent Ágostont idézte, aki azt mondta, hogy Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal kell megbékélnünk. Meg kell tudni bocsátani, mert a meg nem bocsátás a békétlenség alapja – mondta. Arra kérte a jelenlévőket, hogy fogadják el, ahová születtek, saját sorsukat, adottságaikat. 

– Mindenkinek el kell fogadnia saját sorsát, és a maga keresztjét kell hordoznia. Bizony sokszor a másik ember sorsa, keresztje súlyosabb – mondta a főpap. Végezetül Gárdonyi-év lévén, Gárdonyi Géza két gondolatát idézte Mikor a földön… című verséből: „Mikor a földön leány születik, Egy fiúcska álmában mosolyog”. Mária születése által pedig az egész világra árad a mosoly. Gárdonyi másik gondolatával, miszerint a híres író célja megpihenni a Szűzanya zsámolyánál, arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember célja az üdvösség elérése. Végezetül azért fohászkodott, hogy a zarándokok a lélek békességével élhessék mindennapjaikat.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!