Madaras László

2022.07.07. 07:00

A város történetét bemutató fotókiállítás nyílt Soltról

Várossá nyilvánításának 25. évfordulóját ünnepelte a hétvégén Solt. A program keretében nyílt a település elmúlt negyed évszázadának történéseit bemutató kiállítás Madaras László fotóiból a könyvtárban.

Gulyás Sándor

Madaras László nagyon sok munkát fektetett a kiállítás összeállításába

Fotó: Gulyás Sándor

Madaras László közel három évtizeden keresztül örökítette meg fotóin a solti történéseket. Képeinek száma százezer fölött van, amelyekből kiállítások nyíltak, fotó albumok készültek. A fotós ebből a gazdag anyagból válogatta össze a város 25 éves múltját bemutató képeket.

– Kiállításom három fő részből tevődik össze. A jubileumra való tekintettel kiemelt hangsúlyt kapott Solt várossá nyilvánításának huszonöt évvel ezelőtti ceremóniája. Az Egykor és napjainkban címet viselő fotóválogatás a település arculatának változásait mutatja be. A tablók hátsó felére az évfordulós ünnepségekről szóló újságcikkek kerültek. Egész életemben gyönyörködtetni szerettem volna az embereket képeimmel. Ezen túl arra törekedtem, hogy megörökítsem Solt történetét fotókon keresztül, örökül hagyva az utánunk jövő generációknak – fogalmazott Madaras László.

Madaras László nevét nem csak helyben, hanem nagyon sok településen ismerik, rengetegen kérték fel fotózni, hogy örökítse meg az elmúló pillanatokat.

– Ez idáig – a Solt várossá nyilvánításának 25. évfordulóján megnyílt tárlattal együtt – 164 alkalommal nyílt kiállításom. Többek között önálló tárlaton mutattam be természetfotóimat, növényekről, állatokról, madarakról, a solti árvízi védekezésekről, több település jellegzetes épületeiről. A solti szőlőhegyen készült képeimből önálló fotóalbum is megjelent a Magyar Pincefalvak sorozat első köteteként A vincellérek imája-Solti Meleg-hegy címmel – sorolta Madaras László.

A helyi közösségért végzett tevékenységét szülővárosában Solt Városért Emlékéremmel ismerték el 2009-ben, ugyanebben az évben a Bács-Kiskun Megye Művészeti Díját is átvehette a solti fotós. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!