A digitális fényképezés hozta meg az igazi áttörést a jánoshalmi gyógyszerész, természetfotós számára

Az könyv szerzője, aki a szerb határhoz közeli Garán született nyolcvanöt évvel ezelőtt, saját bevallása szerint a szülői házuk közelében elterülő lecsapolt szikes tó kiszáradt medre jelentette sokáig a végtelen pusztát, ahol fúrtak egy „artézi” kutat, amelyből állandóan folyt a víz, és az így kialakult mocsárféle, ami tele volt kígyóval, békával, vízisiklóval és viperával, indította el őt és öccsét, aki természetbúvár és makrófotós lett, akit ő tanított fényképezni, a természetfotózás útján. Testvére, Ötvös Károly halála után hatalmas fotóanyag maradt hátra a rovarvilágról és az Alpok virágairól. Benne is megmaradt a bácskai táj szeretete, jelenleg is Jánoshalmán él.

Ő maga az 1950-es években kezdett el fényképezni kezdetben fekete-fehér filmre, később, majd, amikor már kapható volt színes negatívra készítette képeit, de mivel számára ez nem volt megfelelő minőségű, áttért a színes diára. Aztán az igazi áttörést a digitális technika jelentette, még ha eleinte ódzkodott is tőle, de végül a digitális fényképezés hozta meg számára, hogy olyan képeket készítsen, amilyeneket mindig is szeretett volna.

A megjelent fotóalbumban fekete-fehér negatívra és színes diára, valamint digitális technikával készült felvételek láthatók.

– Ötvös Géza szemérmes fotós, nem a titkot akarja feltárni és nem akarja utánozni a festészetet sem. Nem kíván erősebb hatást elérni, mint amit a téma és a nyersanyag természetes viselkedése kínál – mondta a kötetet bemutató beszédében Kollarics Gábor művészettörténész, aki szerint a fotóalbumban látható képek szerzője nem érdekelt a hamisításban és a mesterséges hatáskeltésben.

– „Úgy beszélteti a tájat, hogy lássuk a szereplők: a látványelemek összjátékát. Azt a harmóniát keresi, melyben a mondandók kontrasztja finoman teszi érzékelhetővé a ritmusokat, a felülethatásokat, de teret kap, ha alkalmat ad a „darab” a főszereplő nagymonológjára is, melyet figyelmesen hallgatnak a többiek. A látványoratóriumaiban lírai és drámai kórusok és áriák kísérik a szereplők dialógusait. A változatos felhők, a látványkettőző vízfelületek és a többszólamú lombok, melyek vándorló színpadját harmóniákba foglalják, kísérik, betöltik” – jutott el a kötet elemzésében a festészettől a zenei hasonlatokig Kollarics Gábor, aki úgy látja, ha Ötvös Géza képei elmozdítják a nézőket a lakásuk ajtajától a folyópartig, akkor a fényképész hazai tájakat ölelő „szerelmes földrajza” által otthonosabbá lesznek az itt élő emberek számára a hazai tájaink.

A könyvbemutatón közreműködött Gömöri Krisztián, a szegedi Nemzeti Színház színművésze, aki Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét, majd Petőfi Sándor A Tisza című versét szavalt el.