Az El Camino meghitt pillanatai elevenednek meg a kiállításon

A Juniperus Parkerdészet Árudájának különtermében augusztus végéig tekinthető meg az a tárlat, melyet a Polner Tamás és Varga Lóránt El Camino de Santiago című könyvében is megjelent fotókból állítottak össze. A kiállítást Bekőné Polner Katalin, a Juniperus Parkerdészet erdészeti igazgatója mutatta be hírportálunknak.

– Az ötletet az adta, hogy augusz­tus végén a KEFAG Zrt. lesz a házigazdája az Országos Erdészeti Egyesületek Vándorgyűlésének. A szakmai programokat szerettük volna színesíteni, így jött a gondolat e kiállítás megszervezésére.

Testvérem, Polner Tamás már négyszer megtette az El Caminót, élményeiből könyv is született szerzőtársával közösen, melyet a közelmúltban újranyomtattak.

Ezen kötet fotóiból állítottuk össze a kiállítás anyagát, mely már július közepétől látható árudánkban. A tárlat bárki számára ingyenesen megtekinthető – mondta Bekőné Polner Katalin.

A spanyolországi El Camino de Santiago zarándokút évszázados hagyományokra tekint vissza, népszerűsége ma is töretlen. Évente több ezer ember kel útra, hogy gyalog megtegye a több mint 800 kilométeres távot. A könyv Polner Tamás fotóin keresztül és Varga Lóránt gondolataival kalauzol el bennünket erre a varázslatos útra. A beszámolók és fotók által betekintést nyerünk az út legszebb pillanataiba és a zarándokok fejében felmerülő legmélyebb gondolatokba.

A kiállítás kapcsán Polner Tamást arra kértük, meséljen élményeiről.

– A tárlaton a négy utamon készült fotókból látható válogatás. Vannak közöttük tájképek, portrék és mélyebb életérzéseket megörökítő felvételek, melyek így együtt adják vissza az El Camino valódi lényegét, lelki üzenetét – mesélte a hét éve Amerikában élő családapa, aki ezekben a hetekben három év után látogatott haza családjához.

Az első útja 2004-ben volt, melybe egy mély lelki válság hatására vágott bele.

– A házasságom akkor ment tönkre, 29 évesen ott álltam megtörve. Át kellett gondolnom az életem, hogy merre tovább. Egy spanyol ismerősöm mesélt az El Caminóról, éreztem, ez kell nekem is.

Annyira mélyponton voltam, nem húzhattam az időt, alig egy hét alatt készültem fel rá. A neten utánaolvastam a dolgoknak, felmondtam a munkahelyemen, bepakoltam a hátizsákom, elraktam a bakancsom és fényképezőgépem, majd repülőre szálltam.

Másokkal ellentétben én nem hónapokon át készülődtem, edzettem rá, igaz jó fizikális állapotban voltam, időközönként futottam, túráztam – elevenítette fel az út előzményeit.

Az El Caminónak több útja ismert és kedvelt. Tamás a Santiago de Compostelába vezető zarándokutat a francia–spanyol határnál lévő Saint-Jean-Pied-de-Port nevű kisvároskából kezdte meg.

– Ezen út első szakasza a legnehezebb, a Pireneusokon kell átkelni. Rettentő nehéz volt, folyamatosan azt kérdeztem magamtól, mit keresek én itt. Arra gondoltam az első városba érve, hogy felülök a repülőre és hazamegyek. Ahogyan azonban róttam a kilométereket, párhuzamot vontam az út és az életem nehézsége között. Közben találkoztam sorstársakkal, meghallgatva történeteiket rájöttem, nem is olyan rossz az én életem. Az is bebizonyosodott számomra, hogy – akárcsak az El Camino szakaszán, úgy az életemben is – most vagyok a mélyponton, innen már csak kifelé jöhetek, és jobb lesz. Mindez olyan erőt adott számomra, hogy folytattam az utat, 35 nap alatt megtettem a 800 kilométert, és közben a magánéleti válságomat is helyre raktam magamban. Az út során a változó tájkép, az időjárás, a monotonitás mind-mind segített az elmélkedésben, az elmélyülésben, a gondolataim rendezésében – mesélte tovább.

Tamás a következő években még háromszor járt az El Caminón, melynek akkor már csak egy-egy szakaszát tette meg, főként a fotózás kedvéért.

– A fotózás mindig is nagy szerelem volt, az első utamra még filmes gépet vittem magammal, 20 tekerccsel. Először a magánéleti válságomat kellett megoldanom, így ezen utamon leginkább csak a tájat fotóztam. Később már tudatosan fotóztam, például a zarándokvacsorát, a helyi ünnepet, a Szent Jakab napját, vagy a katarzist a zarándokok arcán az út végén.

Az El Camino utolsó száz kilométere már nagyon nyüzsgő, rengeteg az ember, így az elmélkedésre nem igazán jó. De ezen a szakaszon is lehet nagyon jó fotókat megörökíteni. Ugyanis nem a cél a fontos, ahova tartunk, hanem az oda vezető út. A zarándokok arcán mindezt megörökíteni csodálatos

– tette hozzá.

Tamás élete teljesen rendbe jött az első El Camino után. Nem sokkal később megismerkedett párjával, akivel összeházasodtak, és négy gyermekük született. Második útjára egyébként felesége is elkísérte. Jelenleg Amerikában élnek, és Tamás nem titkolt vágya, hogy ötödszörre is megtegye a zarándokutat, immár gyermekeivel és feleségével közösen.