Születésnapi bál

2020.10.01. 19:32

Ünnepeltek a bajai Sugovica Tánckör tagjai

A Sugovica Tánckört tizenegy éve alapították lelkes táncosok. Céljuk az volt, hogy minél többen megismerjék a délszláv táncokat és a népzenei hagyományokat. Az általuk szervezett táncházakban hozzáértő táncosok vezetik a kezdőket, kicsiket és nagyokat.

Márton Anna

Fotós: KOPRI

Keglevicsné Judit, a Sugovica Tánckör Kulturális Egyesület elnöke hírportálunknak elmondta, hogy kezdetben a tánckör tagjai Vaskútra jártak táncolni, utána vetődött fel a gondolat, hogy Baján is legyen egy hely, ahol saját maguk örömére rophatják.

– Mi azért táncolunk, mert szeretünk táncolni. Öt éve egyesületet alapítottunk és ez óriási előrelépést jelentett az életünkben. Sok élő zenés táncházat tudtunk szervezni. Ezek a rendezvények nagyon népszerűek, sokan látogatják. A tizennégy alapító tag mellett közel száz pártoló tagunk van, ők is hétről hétre részt vesznek a táncokon vagy a rendezvényeinken. A táncházba a kisgyerekektől a nyugdíjasig minden korosztály képviselteti magát. Mindig vannak nagyobbak, akik figyelnek a gyerekekre, addig a szüleik táncolhatnak. Délszláv, szerb, horvát, makedón táncokat tanultunk együtt, de görög, magyar, francia táncokkal is ismerkedtünk az évek folyamán – tudtuk meg az elnöknőtől.

A helyi, valamint a horvát önkormányzat is támogatja a Sugovica Tánckör programjait, ugyanakkor több pályázaton is sikeresen vettek részt. Az elmúlt hétvégén a tizenegyedik születésnapi bált tartották, amit áprilisra terveztek, de a koronavírus-járvány miatt akkor nem tarthatták meg. Tökölről érkezett a zenekar, Pestről az énekes, Pécsről pedig a dudás. A rendezvényen közel 150-en vettek részt. Az előző alkalmakkor kétszer ennyi táncos ropta együtt a táncot, de idén a járványügyi előírások miatt kevesebben jelenhettek meg.

Keglevicsné Judit elmondta, hogy a koronavírus-járvány teljesen átírta a terveiket. Mostanáig havonta két táncházat tartottak, de ezeket már nem tudják vállalni. A jövőben a közösségi házban találkozhatnak. Amíg tart a járvány, táncházat nem, de koncerteket még szerveznek, a rendszeres találkozások így nem maradnak el.

A Sugovica Tánckör születésnapi bállal ünnepelte tizenegy éves fennállását
Fotó: Márton Anna / Petőfi Népe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!