zene

2020.09.08. 14:00

Külföldön is játszanának jövőre a kecskeméti szimfonikusok

A tervek szerint szeptember 14-én este lesz hallható a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar – járványhelyzet miatt – elmaradt Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjeként meghirdetett hangversenye. Földi Jácint trombitaművésszel, a zenekar titkárával és programszervezőjével a mindennapokról, tervekről és az új arculatról beszélgettünk.

Sebestyén Hajnalka

– Évek óta hagyomány, hogy a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nyitja vagy zárja a Tavaszi Fesztivált. A tavasszal elmaradt hangversenyt most pótolhatják. Ugyanaz lesz a felállás?

– Igen, a Hírös Agóra színháztermében a zenekart Vásáry Tamás vezényli, a műsorban vendégként közreműködik Baráti Kristóf hegedűn, Fenyő László csellón és Farkas Gábor zongorán.

– Mivel telt a nyár? Voltak fellépéseik?

– A tervezett fellépéseink elmaradtak, melyek nagy veszteségek, hiszen csodálatos művek hangoztak volna el például a Kodály Fesztiválon. Az elmúlt hónapokban a háttérmunka kapott nagyobb szerepet. Már a karanténidőszak alatt megkezdtem a zenekar új arculatának kialakítását. Az év elején kértek fel a zenekar vezetésére, az első terveim között szerepelt az arculatunk megerősítése. Szeretnék egy jól eladható, nívós brandet felépíteni, melyet méltán kiérdemelt már a lassan 55 éves zenekarunk.

– Hol tart a a márka­építés?

– Első lépésként Szabó Ferenc budapesti dizájner megalkotta a zenekar új logóját, melyet prospektusainkon, promóciós anyagainkon és online felületeinken tüntetnénk fel. Az elkészült logó tükrözi mind Kecskemét, mind Kodály zenei­ségét. Az „Új ritmus” mottónk pedig előremutat a magas szintű szakmai törekvéseinkre. Tervezünk 2021-re egy évadfüzetet, melyből az érdeklődők nemcsak a hangversenyeink, koncertjeink időpontját tudhatják meg, hanem a zenészeket is közelebbről megismerhetik. Még egy nagy tervem, hogy önálló honlapot készítsünk a zenekarnak, mivel csak anyaintézményünk, a Hírös Agóra honlapján szerepelünk.

– A brandépítés több koncertet is jelent?

– Elsősorban a szakmai munka a legfontosabb, hiszen az alapján ítélnek meg egy zenekart és nem feltétlen a külsőségek miatt. De természetesen egy profi szemlélethez elengedhetetlen a jó megjelenés és marketing. Volt alkalmam az elmúlt időszakban nemzetközi kapcsolatok építésére, ahol szintén kiemelték ezek fontosságát és a saját honlap tervezését. Előrehaladott tárgyalások folynak egy jövő évi koncertsorozatról, mely tavasszal Salzburg és Bécs egy-egy világhírű hangversenytermében záródna. Ez hatalmas megtiszteltetés és előrelépés lenne zenekarunknak és Kecskemét városá­nak egyaránt. Emellett természetesen Kecskeméten is fellépünk. A szeptember 14-ei hangverseny után a tervek szerint november 20-án adnánk nagyszabású hangversenyt, ahol Erdei Péter vezényelne. A szokásos újévi koncertünk január elsején egy kicsit más zenei felfogásban, de garantáltan magas színvonalú műsorral fogja elvarázsolni közönségünket. Izgatottan várom a 2021-es Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjét, melyen szólistaként csatlakozik hozzánk Sergei Nakariakov orosz trombitaművész, akit világszerte a trombitálás Paganinijeként emlegetnek. A híres zenész a hangverseny után kétnapos, országos mesterkurzust is tart Kecskeméten, mely a maga nemében egyedülálló, hiszen hazánkban ez lesz az első ilyen alkalom.

– Van már állandó karmesterük?

– Gerhát László távozása óta még nincs a zenekarnak állandó karmestere, de már keressük a megfelelő jelöltet. Jelenleg hárman vannak, akik közül szeretnénk választani. Valamennyien kiváló szakemberek, nemzetközileg elismertek. Finnországból jönne haza Hollókői Huba, Bécsből Papócsi Róbert, valamint szívesen dolgozna velünk a hazánkban élő japán Toshifumi Kanai is. Egyelőre még nem döntöttünk, mivel a járványhelyzet miatt elmaradtak a fellépéseink, melyeken kipróbáltuk volna őket. Remélhetőleg a 2021-es év kedvezőbben alakul számunkra és tudunk velük közösen dolgozni.

Földi Jácint megmutatta az új arculat terveit
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

– Hosszú távon mi a fő céljuk?

– Elsődleges feladatunk a művészeti vezető személyének kiválasztása. A továbbiakban pedig egy olyan művészeti koncepció kialakítása, mely folyamatos szakmai és anyagi fejlődést eredményez. A végső célunk természetesen a zenekar minősítése lenne, de ennek megvalósításához még rengeteg munkára van szükség. A városvezetés is megismerte a terveimet és pozitív benyomást keltettek bennük azok a lehetőségek, melyeket felvázoltam. Bízom benne, hogy a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar egyre magasabb színvonalon tudja tovább öregbíteni Kodály és Kecskemét városának jó hírnevét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!