2020.01.26. 13:30
Ötvenéves jubileumát ünnepelte meg Kalocsán a két művész
Kecskeméti művészi körökben, a legendás Radó Vilmos színházigazgató szárnyai alatt jöttek létre az első szerzői estek, amelyeken a helyi színészek – köztük Körtvélyessy Zsolt – feldolgozták Provaznik Géza költeményeit. A két művész Kalocsán találkozva ünnepelte meg az ötvenéves jubileumot a magyar kultúra napja alkalmából, a városi könyvtárban tartott ünnepség után.
Provaznik Géza (balra) és Körtvélyessy Zsolt ötven éve találkoztak először a kecskeméti színházban
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Gulyás Sándor
A kerek évfordulóra készült est a Hittel magam címet kapta, tartalmáról és a színésszel közös emlékeiről a helyszínen kérdeztük a költőt.
– Ötven évvel ezelőtt kezdtük együtt a pályát, Kecskeméten. Én magam mint íróember, Zsolt pedig mint színművész, a helyi színházban – idézte fel Provaznik Géza.
– Nagyon kalandos körülmények között találkoztunk, majd ismertük meg egymást. Nekem akkor már mennem kellett ebből az országból, az aktuális nézeteim, verseim, meg egyéb okokból. Segédmunkásnál többre nem vihettem volna itthon – magyarázta.
– Két napom volt a távozásra, de előtte még a szép emlékű Radó Vili bácsi megengedte a színészeinek, hogy részt vegyenek az első szerzői estemen – mutatott rá.
– Zsolttal jóval később ismét találkoztunk, újra Kecskeméten, és azt mondtuk: jubileum van, ötven év, csináljuk meg – mondta a költő, hangsúlyozva, hogy bár szép kerek évfordulót ünnepelnek idén, az erre az alkalomra összeállított est nem a művészi pályájának összegzése.
– Semmiképpen nem akarok elszámolni semmivel és senkivel. Mondják többen –írók, kritikusok, némelyikükről azt is elmondhatom, hogy a barátom –, hogy Rimbaud típusú ember vagyok, aki 19-20 éves korában szinte megírt mindent. Én ezt nem akarom elhinni, bár nagyon szeretem azt a korszakomat. De nincs vége, nem lehet vége – summázta mosollyal.
Fotó: Gulyás Sándor / Petőfi Népe
A lapunknak adott gyorsinterjúban Provaznik Géza leszögezte: a Hittel magam nem egy kifejezetten a magyar kultúra napjára készült szerzői est, leginkább azért nem, mert az ünnepen aktuális alkotásokat szokás bemutatni, neki viszont „nincsenek aktuális írásai”. Hogy erre nem is törekszik, arra saját művéből idézve utalt: „én nem verseket írok, izzadságszagú költeményeket, napszámba, vagy alkalmilag, mint a költészet szakmunkásai”.
A költő elmesélte: fél évszázada számára nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy akkori főiskolások „komoly hallgatósága” előtt adhatta elő legújabb verseit. Ennek volt közvetlen előzménye a találkozás a fiatal kecskeméti színésztársadalommal, akiknek színe-java rendszeresen Radó Vilmos köré gyűlve beszélgetett, gitározott és énekelt, a színházi büfében. Mint felidézte: egy nap ismeretlenül lépett oda hozzájuk, „rátette a kezét a gitárhúrra”, hogy csend legyen, és eléjük tette a kéziratait. Akkor, ott, néhány óra alatt kialakult az irodalmi est, ami egy alternatív művészeti csoportosulás előzményévé vált a városban.
– Így ment, spontán – mondta rejtélyes mosollyal az arcán.
