Kiskunhalas - galériával

2020.01.18. 13:34

Fergeteges táncgálával nyitotta az évet a Kiskun Táncegyüttes

A Kiskun Táncegyüttes felnőtt Szélrózsa csoportja és a Kiskunhalasi Művészeti Iskola néptáncos növendékei a gálaest során a tánc nyelvén bebarangolták az egész Kárpát-medencét.

Pozsgai Ákos

A Pro Urbe –díjas Kiskun Táncegyüttes tíz éve alakult a művészeti iskola végzős növendékeiből, tagjai a jelenlegi művészeti tanulók, középiskolás és egyetemista diákok, valamint felnőttek, akik sok éve foglalkoznak a magyar néptánc és hagyományok ápolásával. A művészeti iskola a 2003-as megalakulása óta nagy hangsúlyt helyez a néptánc tanításra és utánpótlás-nevelésre, jelenleg több osztály is van.

A péntek esti gálaműsorban a fellépő táncosok nyolc féle koreográfiát mutattak be, végigbarangolva a Kárpát-medence tájait. A somogyi és rábaközi táncok mellett a Szatmár vidéke, Bukovina, Szilágyság, Kalotaszeg és Felcsík táncai is megelevenedtek a színpadon, a táncosokat a Sergő zenekar kísérte.

A gálaest köszönet volt a táncegyüttes támogatóinak és azoknak, akik kitartó figyelemmel kísérik a táncegyüttes munkáját – mondta köszöntőjében Mándity László művészeti vezető, aki egy vásári hangulatra koreografálta az est teljes műsorát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában