Amerikai vígjátékot mutatnak be szombaton a kamaraszínházban

– Mi a sajátossága annak a kortárs, amerikai irányzatnak, melynek a darab írója, Andrew Bergman is képviselője?

– Ez egy filmes-színpadi világ, melynek talán leghíresebb képviselője Neil Simon. Egy filmrendezőkből, forgatókönyv- és drámaírókból álló generáció, akik a sajátos, amerikai, nagyvárosi életet írják meg. Annak különböző drámáit, változásait, konfliktusait, de fogyasztható módon. Görbe tükröt tartva, ám ügyelve arra, hogy a történetek ne legyenek nagyon elgondolkodtatóak vagy elszomorítóak. Rengeteg, a Woody Allen-filmekre jellemző, összebeszélős, szarkasztikus humorral megspékelve.

– Mire utal a címben szereplő társasjáték kifejezés?

– A darab az életről szól, mely alapvetően társas játék a szó szoros értelmében. A történetben több síkon fut ez a játék. Egyrészt két lánytestvér játéka, mely arról szól, hogy melyikük vállalja idős édesanyjuk gondozását. Férjeik között is zajlik a játék, akik a társadalmi helyzetükből fakadó különbözőségük okán rivalizálnak egymással. A mama és a lányok közti társasjáték pedig egy generációs ellentétet ábrázol, mely szerintem bárki számára ismerős lehet. Az anya-lánya viszony sajátos báját magam is közelről szoktam szemlélni otthon a nevelt lányommal és a feleségemmel. Nagyon nagy, feltétel nélküli szeretet munkál a mamában és a lányokban is, ennek ellenére folyamatosak a szurkapiszkálások. Tapasztalataim alapján, ha két nőt összezárunk, ott mindig történik valami izgalmas. Emlékszem, annak idején az Adrián vittem utasokat egyhetes, szombattól szombatig tartó hajóutakon. Általában három pár utazott a hajón, annyi kabin volt rajta. Kényes pszichés helyzet. Egy idő után észrevettem, hogy szerda környékén a három nő óhatatlanul összecivakodott valamin, de ezért szeretjük a nőket. Mindig vártam a szerdát. Míg a férfiak söröznek, kártyáznak, nem foglalkoznak a világgal egy hétig, addig a nőknél valami mindig történik.

– Az anya-lánya kapcsolat mellett a történetben kulcsfontosságú szerep jut a szerelemnek. Hány formájában jelenik meg?

– Egyrészt egy válás zajlik le a szemünk előtt. Továbbá egy olyan házaspár talál újra egymásra, akik a hétköznapi, rohanó, New York-i életben elhidegültek, a kapcsolatuk ellangyosodott, megszokottá vált. Mindemellett egy időskori összetalálkozás, románc kibontakozását is nyomon követhetjük. Utóbbi apropóján választottam az előadásba a Time Waits for No One című Freddie Mercury-számot, mely júniusig kiadatlan volt, mert az idő nem vár senkire. Az ember bármely időszakában előfordulhat, hogy hirtelen felgyullad a tűz benne. Sokan megírták már az időskori szerelmet, mely szerintem nagyon helyes és szívmelengető dolog. Nincs az a kor, melyben az ember már rálegyinthetne a szerelemre, és joggal gondolhatná, hogy már minden veszve van.

– A komikum mely fajtája uralja a vígjátékot?

– A darab nem helyzetkomikumra épül. Minimális van benne, de a verbális komikum jóval nagyobb szerepet kap. Az a bizonyos tipikus amerikai, intellektuálisan csipkelődős humornyelv viszi végig a darabot.

– Mennyire egyszerű feladat vígjátékot rendezni?

– Vígjátékot jó színésszel öröm csinálni. Márpedig a jó színészek tudják, hogy a vígjátékot úgy kell eljátszani, ahogy a humorban nem ismerünk tréfát. Szerintem a vígjáték akkor rémes, ha viccelni akarnak benne. Drámát kell játszani, és abból lesz az igazán jó vígjáték. A Társasjáték New Yorkban esetében életeket kell játszani. Egy nagyvárosi, kicsit fensőbbségesen gondolkodó, másokat kinevető életet, egy egyszerűbb gondolkodású, vidéki életet, valamint egy sokat megélt anyát, aki alapvetően már mosolyog az egész életen.

Szereplők, közreműködők

Sophie: Sára Bernadette

Maurice: Dunai Tamás

Barbara: Märcz Fruzsina

David: Ferencz Bálint

Trudy: Magyar Éva

Martin: Fazakas Géza

Rendező: Szerednyey Béla

Díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida

Dramaturg, rendezőasszisztens: Tóth Kata

Súgó: Arató Andrea

Ügyelő: Berki Zoltán