orgovány

2018.09.01. 10:25

Mátyás királyról is szó esett az orgoványi iparművészeti kiállítás megnyitóján

Hunyadi Mátyás születésének 575. és királlyá koronázásának 560. évfordulója, a Mátyás király-emlékév alkalmából Garamvölgyi László tartott előadást és kiállítást rendeztek Holtság Károly és Tarapcsik Sándor műveiből az Orgoványi Művelődési Házban pénteken.

Horváth Péter

Az esemény dr. Garamvölgyi László „Hunyadi Mátyás – Meggyilkolták a királyt” című előadásával kezdődött. A volt rendőrségi szóvivő 2012-ben írta Mátyás haláláról szóló könyvét, melyben hosszú évek levéltári kutatómunkájának eredményeképpen jutott arra a következtetésre, hogy igazságos királyunkat felesége, Beatrix mérgeztette meg.

A volt nyomozó érdekfeszítő előadásában elmondta, hogy a kriminalisztika módszertanával közelített a királyunkra vonatkozó hatalmas levéltári anyaghoz, s következtetésére mint egy rendőrségi nyomozás során jutott el. Megtudhattuk, hogy témaválasztása nem véletlen: tarthatatlannak vélte azt, hogy Szent István után második legnagyobb királyunk halálát bizonytalanság övezze. Mivel a király halálát történészek kutatták, nem rendelkezhettek azzal a következetes vizsgálati módszertannal, amivel a kriminalisztika, s ezért nem is vizsgálhatták kellő mélységében és részletességében a király halálát övező körülményeket.

Az előadást követően megnyitották Holtság Károly díszműüveges és restaurátor, valamint Tarapcsik Sándor könyvkötő, iparművész kiállítását.

Holtság Károly díszműüvegesé Magyarország egyik legnagyobb üvegműves műhelye. Az iparművész régi épületek üvegeinek rekonstrukciójával, templomok, középületek nyílászáróinak ólomüvegezésével foglalkozik. Egy hazánkban csak általa alkalmazott technológiával készíti a térben hajlított kupolákat és mennyezet-átfedéseket, ezeken kívül Tiffany stílusú lámpákat és más üvegdíszeket is alkot. Munkái számos iskolában, templomban és középületben megcsodálhatók. Legszebb alkotásai közé tartoznak a Gresham Palota és a Parlament Vadásztermének ablakai. A kiállított darabok betekintést engednek Holtság Károly életművébe.

Tarapcsik Sándor aranykoszorús könyvkötő és iparművész 1963 június 17-én kezdte pályáját. Mint mondta, ezen a napon édesanyjával azért imádkozott a kecskeméti Nagytemplomban, hogy jó könyvkötő váljon belőle. Szülei unszolására kezdett el dolgozni, de örökre eljegyezte magát a szakmával. Műhelyükben régi könyveket restaurálnak, készítenek díszdobozokat, díszhengereket és díszmappákat. E műveinek legjava tekinthető meg a tárlaton.

Tarapcsik Sándor élete nagy lehetősége volt, hogy II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása alkalmával ő kapta a megtisztelő feladatot, hogy készítsen egy szakácskönyvet az egyházfőnek. Szakmai munkájáért aranykoszorús mester elismerést és életműdíjat kapott a gyémántdíjas könyvkötő. Tarapcsik Sándor a pénteki kiállítás napján ünnepelte 70. születésnapját.

A tárlat két hétig látogatható az Orgoványi Művelődési Házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!