Választások 2024

2024.06.09. 19:11

Bács-Kiskun voksolt, mutatjuk a fontosabb eredményeket

Este 7 órakor bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok feldolgozása. Folyamatosan frissülő cikkünkben jövünk az eredményekkel, reakciókkal.

Baon.hu

Elsöprő Fidesz–KDNP-győzelemmel ért véget az önkormányzati választás Kecskeméten

Fotó: Bús Csaba

Patkós Zsolt: azon leszek, hogy pártpolitikai hovatartozástól függetlenül összehangoljam a képviselők munkáját

01.00: Szeretnénk megvalósítani mindazt, amit a kampányunkban megfogalmaztunk, ígértünk a választóknak. A turisztika, a gazdaság és a településfejlesztés a kiemelt célok közé tartoznak majd, amelyek Kiskunmajsán az elkövetkezendő időkben a választók által megerősített program lesz – mondta hírportálunknak Patkós Zsolt, a Fidesz-KDNP győztes polgármestere.

Fülöp Róbert: Hatalmas gazdasági és turisztikai fejlődés előtt áll Halas

00.39: Nincs szükség különösebb irányváltásra, a választás tapasztalatait azonban mindenképpen beépítjük az elkövetkezendő ötéves önkormányzati ciklus munkájába – nyilatkozta hírportálunknak Fülöp Róbert, a Fidesz–KDNP győztes polgármestere, aki 2014 óta vezeti Kiskunhalast, és hamarosan megkezdheti harmadik ciklusát a város élén.

Darabos József vezeti a polgármesteri székért folyó harcot

00.33: Szabadszállás (75 százalékos feldolgozottság)
   1. Darabos József (Kisvárosunkért Egyesület) - 51,41 százalék (1006 szavazat)
   2. Dr. Báldy Zoltán (Független) - 37,20 százalék (728 szavazat)
   3. Sövény Sándor (Mi Hazánk) - 11,39 százalék (223 szavazat)

Kiskőrösön egyedül Domonyi László indult a polgármesteri székért, így győzelme garantált volt

00:27: Kiskőrös (90,91 százalékos feldolgozottság)
 1. Domonyi László Mihály (FIDESZ-KDNP) - 100,00 százalék (5228 szavazat)

Tóth János marad Tiszakécske polgármestere

   00.23: Tiszakécske (100 százalékos feldolgozottság)
   1. Tóth János (FIDESZ-KDNP) - 83,63 százalék (3561 szavazat)
   2. Hevér-Szabó István Róbert (MSZP) - 16,37 százalék (697 szavazat)

Temerini Ferenc kapta a legtöbb voksot Soltvadkerten

Soltvadkert (100 százalékos feldolgozottság)
   1. Temerini Ferenc (FIDESZ-KDNP) - 52,76 százalék (1756 szavazat)
   2. Medgyes Attila Jenő (Független) - 47,24 százalék (1572 szavazat)

Tompán továbbra is Véh László ülhet a polgármesteri székben

Tompa (100 százalékos feldolgozottság)
   1. Véh László (Független) - 55,06 százalék (849 szavazat)
   2. Kovács Gábor (Független) - 44,94 százalék (693 szavazat)

Hatalmas győzelmet aratott a Fidesz–KDNP Baján

00.22: 1. Kámánné Dr. Bari Bernadett (FIDESZ-KDNP) - 47,95 százalék (7584 szavazat)

  2. Nyirati Klára (MARÉG) - 37,83 százalék (5983 szavazat)

  3. László Károly (Bácskaiak a városért Egyesület) - 5,70 százalék (902 szavazat)

Szemereyné Pataki Klaudia győzött Kecskeméten

00.02: 1. Szemereyné Pataki Klaudia (FIDESZ–KDNP) - 41,89 százalék (19 528 szavazat)
   2. Király József (Szövetség a Hírös Városért Egyesület–DK–LMP–Zöldek-MSZP–Párbeszéd–ZÖLDEK) - 29,57 százalék (13 786 szavazat)
   3. Hódi Zsuzsanna (Mi Hazánk) - 11,24 százalék (5240 szavazat)

Dr. Kelemen Márk egyedüli jelöltként indult Kerekegyházán

23.05: Kerekegyháza (100 százalékos feldolgozottság)
1. Dr. Kelemen Márk (FIDESZ-KDNP) - 100 százalék (2019 szavazat)

Továbbra is Fülöp Róbert láthatja el a polgármesteri teendőket Kiskunhalason

23.03: Kiskunhalas (100 százalék)
1. Fülöp Róbert (FIDESZ-KDNP) - 57,70 százalék (5880 szavazat)
2. Bús József (Mi Hazánk) - 42,30 százalék (4311 szavazat)

Patkós Zsolt marad Kiskunmajsa polgármestere

22.59: Kiskunmajsa (100 százalék)
1. Patkós Zsolt (FIDESZ-KDNP-Nemzeti Fórum) - 66,87 százalék (2918 szavazat)
2. Faludi Tamás (Független) - 33,13 százalék (1446 szavazat)

Kovács Tamás kapta a legtöbb szavazatot Mélykúton

22.57: Mélykút (100 százalék feldolgozottság)
1. Kovács Tamás (FIDESZ-KDNP) - 55,45 százalék (1125 szavazat)
2. Hurton Zoltán (Független) - 44,55 százalék (904 szavazat)

Új polgármestere lesz Hajósnak

22.54: Hajós (100 százalék feldolgozottság)
1. Alföldi Albert (Független) - 51,61 százalék (816 szavazat)
2. Knehr István (Független) - 34,57 százalék (594 szavazat)
3. Wicker Ádám (Független) - 10,82 százalék (171 szavazat)

Lakatos Tamást választották polgármesternek Izsákon

22.49: Izsák (100 százalék)
1. Lakatos Tamás (FIDESZ-KDNP-Nemzeti Fórum) - 45,18 százalék (1120 szavazat)
2. Mondok Miksa (Független) - 29,73 százalék (737 szavazat)
3. Rácz Sándor (Független) - 22,39 százalék (555 szavazat)

Csányi József vezetheti tovább Kiskunfélegyházát    

Jelentős fölénnyel nyerte meg a helyhatósági választásokat Csányi József, akit így a következő öt évben is irányíthatja Kiskunfélegyházát és képviselő-testület összetétele sem változik.

22.47: Kiskunfélegyháza (100 százalék)
1. Csányi József (Nemzeti Fórum) - 76,47 százalék (9303 szavazat)
2. Kis-Szeniczey Kálmán (Veled a Városunkért Egyesület-LMP - Zöldek-MSZP-Momentum) - 14,95 százalék (1819 szavazat)
3. Kollár László (Válasszon Jövőt!) - 8,58 százalék (1044 szavazat)

Negyedik polgármesteri ciklusára készülhet Németh Balázs, Bácsalmás polgármestere

22.44: A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint a helyi önkormányzati választáson a beérkező adatok 100 százalékos feldolgozottsága után Bácsalmáson 45,67 százalékkal (1075 szavazattal) a kormányzó párt, a Fidesz-KDNP jelöltje, Németh Balázs nyerte a polgármesterválasztást.

Bácsalmás (100 százalékos feldolgozottság)
1. Németh Balázs (FIDESZ-KDNP) - 45,67 százalék (1075 szavazat)
2. Tóth Tamás (Független) - 41,33 százalék (973 szavazat)
3. Zomborácz Antal (Független) - 13,00 százalék (306 szavazat)

Németh István kapta a legtöbb szavazatot Solton

22.36: Solt (100 százalék feldolgozottság)
1. Német István (Független) - 67,80 százalék (1807 szavazat)
2. Gyetvai Imre (Független) - 32,20 százalék (858 szavazat)

Vörös Sándort választották polgármesternek Dunavecsén

22.35: Dunavecse (100 százalék feldolgozottság)
1. Vörös Sándor (Független) - 82,50 százalék (1155 szavazat)
2. Cselényi Gyula (Független) - 17,50 százalék (245 szavazat)

Lesi Árpád nyert Kunszentmiklóson

22.33: Kunszentmiklós (100 százalék feldolgozottság)
1. Lesi Árpád (FIDESZ-KDNP) - 75,86 százalék (2417 szavazat)
2. András Károly (Mi Hazánk) - 24,14 százalék (769 szavazat)

Benedeczki Tamás az új polgármester Kecelen

22.32: Kecel (100 százalék feldolgozottság)
   1. Benedeczki Tamás (Független) - 66, 70 százalék (2524 szavazat)
   2. Haszilló Ferenc Attila (FIDESZ-KDNP) - 33,30 százalék (1260 szavazat)

A független jelölt nyert Jánoshalmán

22.31: Jánoshalma (100 százalék feldolgozottság)
1. Lengyel Endre (Független) - 51,49 százalék (1848 szavazat)
2. Rab Zoltán (FIDESZ-KDNP) - 30,98 százalék (1112 szavazat)
3. Papp Dénes (Momentum) - 9,08 százalék (326 szavazat)

Fekete Zsolt nyert a lajosmizsei polgármesterválasztáson

22.28: Lajosmizse (100 százalék feldolgozottság)
 1. Fekete Zsolt (Lajosmizsei Gazdakör) - 33,02 százalék (1463 szavazat)
 2. Horváth Sándor (Független) - 31,90 százalék (1413 szavazat)
 3. Bagó István (Közösen Lajosmizséért Egyesület) - 26,59 százalék (1178 szavazat)

29,4 százalékos szavazati aránnyal nyerte meg a polgármester választást dr. Filvig Géza Kalocsán.

22.24: Kalocsa (100 százalék feldolgozottság)
  1. Dr. Filvig Géza (FIDESZ-KDNP) - 29,4 százalék (2179 szavazat)
  2. Dr. Bagó Zoltán (Kalo Lokálpatrióta Egyesület) - 28,74 százalék (2156 szavazat)
  3. Bolvári Ferdinánd (B-KE) - 21,00 százalék (1576 szavazat)

A 21.20-as feldolgozottság alapján mutatjuk a szavazás állását

21.46: Bács-Kiskun vármegyében a tízezernél több lakosú településeken a Nemzeti Választási Iroda 21.20 órai adatai alapján, a szavazatok 52,74 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
   Baja (37,5 százalék)
   1. Kámánné Dr. Bari Bernadett (FIDESZ-KDNP) - 46,67 százalék (2419 szavazat)
   2. Nyirati Klára (MARÉG) - 38,86 százalék (2014 szavazat)
   3. Üveges Tibor (Mi Hazánk) - 5,87 százalék (304 szavazat)
   Kalocsa (94,12 százalék)
   1. Dr. Filvig Géza (FIDESZ-KDNP) - 29,32 százalék (2066 szavazat)
   2. Dr. Bagó Zoltán (Kalo Lokálpatrióta Egyesület) - 29,10 százalék (2051 szavazat)
   3. Bolvári Ferdinánd (B-KE) - 20,35 százalék (1434 szavazat)
   Kecskemét (69,39 százalék)
   1. Szemereyné Pataki Klaudia (FIDESZ-KDNP) - 42,60 százalék (13 317 szavazat)
   2. Király József (Szövetség a Hírös Városért Egyesület-DK-LMP - Zöldek-MSZP-Párbeszéd- ZÖLDEK) - 29,77 százalék (9304 szavazat)
   3. Hódi Zsuzsanna (Mi Hazánk) - 11,03 százalék (3448 szavazat)
   Kiskőrös (63,64 százalék)
   1. Domonyi László Mihály (FIDESZ-KDNP) - 100,00 százalék (3422 szavazat)
   Kiskunfélegyháza (58,06 százalék)
   1. Csányi József (Nemzeti Fórum) - 76,84 százalék (4853 szavazat)
   2. Kis-Szeniczey Kálmán (Veled a Városunkért Egyesület-LMP - Zöldek-MSZP-Momentum) - 14,25 százalék (900 szavazat)
   3. Kollár László (Válasszon Jövőt!) - 8,91 százalék (563 szavazat)
   Kiskunhalas (83,33 százalék)
   1. Fülöp Róbert (FIDESZ-KDNP) - 57,92 százalék (4850 szavazat)
   2. Bús József (Mi Hazánk) - 42,08 százalék (3524 szavazat)
   Kiskunmajsa (20 százalék)
   1. Patkós Zsolt (FIDESZ-KDNP-Nemzeti Fórum) - 65,76 százalék (169 szavazat)
   2. Faludi Tamás (Független) - 34,24 százalék (88 szavazat)
   Lajosmizse (77,78 százalék)
   1. Horváth Sándor (Független) - 32,36 százalék (1074 szavazat)
   2. Fekete Zsolt (Lajosmizsei Gazdakör) - 32,06 százalék (1064 szavazat)
   3. Bagó István (Közösen Lajosmizséért Egyesület) - 26,30 százalék (873 szavazat) 
   Tiszakécske (20 százalék)
   1. Tóth János (FIDESZ-KDNP) - 83,72 százalék (216 szavazat)
   2. Hevér-Szabó István Róbert (MSZP) - 16,28 százalék (42 szavazat)

A folyamatosan frissülő eredményeket itt találja

A jelöltek közül ők állnak az első helyen Bács-Kiskunban

21.17: A megyei jogú városokban a Nemzeti Választási Iroda 21.03 órai adatai alapján az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:
Baja (28,13 százalék)
   1. Kámánné Dr. Bari Bernadett (FIDESZ-KDNP) - 46,67 százalék (1717 szavazat)
   2. Nyirati Klára (MARÉG) - 38,19 százalék (1405 szavazat)
   3. László Károly (Bácskaiak a városért Egyesület) - 6,17 százalék (227 szavazat)
Kecskemét (56,12 százalék)
   1. Szemereyné Pataki Klaudia (FIDESZ-KDNP) - 42,27 százalék (10 585 szavazat)
   2. Király József (Szövetség a Hírös Városért Egyesület-DK-LMP - Zöldek-MSZP-Párbeszéd- ZÖLDEK) - 29,60 százalék (7413 szavazat)
   3. Hódi Zsuzsanna (Mi Hazánk) - 11,38 százalék (2849 szavazat)

Lezárult a szavazás, felbontották az urnákat Kecskeméten 

20.33: 19 órakor bezártak a szavazókörök kapui, és megkezdődött a szavazatok rendszerezése, majd számlálása. A Kecskeméti Református Gimnáziumban, a kecskeméti 47. szavazókör választási helyén vártuk az urnabontást, és követtük a zárás utáni folyamatokat.

Megkezdte a levélszavazatok számlálását az NVI

19.44: A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett levélszavazatok felbontását és a szavazólapok számlálását az európai parlamenti (EP-) választáson. A voksokat géppel és kézzel is megszámolják.

Magas részvételi aránnyal zajlott a szavazás

19.10: Vármegyénkben a legfrissebb adatok szerint a választásra jogosultak 52,50 százaléka, 215 648 választópolgár adta le voksát

Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása

19.08: Július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.

A választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia. A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi, illetve területi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában