Választás 2024

2024.06.10. 00:38

Fülöp Róbert: Hatalmas gazdasági és turisztikai fejlődés előtt áll Halas

Nincs szükség különösebb irányváltásra, a választás tapasztalatait azonban mindenképpen beépítjük az elkövetkezendő ötéves önkormányzati ciklus munkájába – nyilatkozta hírportálunknak Fülöp Róbert, a Fidesz–KDNP győztes polgármestere, aki 2014 óta vezeti Kiskunhalast, és hamarosan megkezdheti harmadik ciklusát a város élén.

Pozsgai Ákos

A Nemzeti Választási Iroda honpapján közzétett adatok szerint, a szavazólapok 100 százalékos feldolgozottsága után a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Fülöp Róbert 5880 szavazattal, 57,70 százalékos arányban nyerte el a polgármesteri titulust Kiskunhalason. Ráadásul egy egyéni választókerület kivételével szintén a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei jutottak be az újonnan alakuló képviselő-testületbe.

Fülöp Róbert
Fotó: Beküldött fotó

A kormánypárt polgármesterjelöltjének az öt évvel ezelőttihez képest is több száz szavazattal sikerült növelnie szavazóinak táborát.

– A feladatot, amit kitűztünk magunk elé a kampányban, maradéktalanul elvégeztük. Úgy érzem, hogy el tudtunk jutni az emberekhez, a választóinkhoz, azt lehet mondani, hogy az eredményt látva elégedettek lehetünk. Egy szomorúságunk van, hogy egy egyéni választókerületben nem a mi képviselőjelöltünk győzött, összességében azonban nincs okunk a szomorúságra – nyilatkozta a Baon.hu-nak Fülöp Róbert a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvényén, amelyet a Kincsem Kávézóban tartottak.

Az újrázó polgármester szerint a megbízható működés továbbra is biztosított lesz a képviselő-testületben, ezt tartja az egyik legfontosabbnak a város fejlődése szempontjából, ahogy elmondása szerint ez volt az elmúlt tíz évben is.

– Azt gondolom, hogy a város vezetésének eddigi irányvonala megfelelő volt, ezt bizonyítja, hogy a képviselőink, valamint én is támogatást kaptam, ezért nagy irányváltást nem tervezünk. Természetesen a kampány során számtalan jelzés érkezett hozzánk, hogy mi mindenre kell még nagyobb hangsúlyt helyeznünk, és ezt mindenképpen figyelembe fogjuk venni az elkövetkezendő ötéves ciklusban – értékelte a helyhatósági választás eredményét Fülöp Róbert. Hozzátette: Bizakodó vagyok, mert az elkövetkezendő időszakban is komoly és nagy változás előtt áll a város, gazdaságfejlesztés és turizmus területén egyaránt, elég, ha csak a vasútfejlesztésre gondolunk, ami új lehetőségeket nyit majd meg itt és a környező településeken élők számára egyaránt az elkövetkezendő években.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában