Verseny

2024.05.27. 11:34

Tizenharmadszor szelték sárkányhajók a Vajas vizét Kalocsán – galériával

A már múlt hét csütörtökön elkezdődött edzések és főpróba után pénteken délelőtt vette kezdetét Kalocsán a kétnapos XIII. Sárkányhajó Kupa versenyfutamainak sorozata. A jó idő mindkét nap remek hangulattal párosult, az evezés öröme, a versengés izgalma a csapatokon kívül is számos érdeklődőt csalogatott a Vajas-csatorna belvárosi szakaszára.

Zsiga Ferenc

Május 24-én, pénteken az iskolák csapatai vetélkedtek egymással három korcsoportban: 5-6., 7-8. osztályosok, valamint a középiskolák 10-10 fős csapatai. A három kategóriában összesen 40 csapat szelte a vizet, egy időben két hajóegység versengett egymással. A párharcok során az elért időeredmény volt a döntő. A középiskolásoknál az érmesek végső sorrendje úgy alakult, hogy első helyen a P.K.K., másodikon a Gyerekzsúr, harmadikon a Trean Team fantázianevű csapatok végeztek. 

sárkányhajó, verseny, kupa
Tizenharmadszor szelték sárkányhajók a Vajas vizét Kalocsán
Fotó: Zsiga Ferenc

Május 25-én, szombaton reggel a felnőttek nyolccsapatos versengésével folytatódott a kupa. Az elődöntőig négy csapat, a Subridom, a Kiskunvíz, a Kalocsai óvónők és a Projekt „X” gárdái jutottak. A brozmeccset a Kiskunvíz – Kalocsai óvónők párosítás csapatai vívták, ahol az érem a Kiskunvíz csapatának nyakába került. Az aranymeccsen a Subridom – Projekt „X” csapatai küzdöttek egymással, ahol az ezüstöt a Projekt „X” érdemelte ki, az aranyat szoros versenyben a néptáncos fiatalokból álló Subridom gárdája vihette haza.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában