Kalocsa

2023.05.08. 13:18

Május 18-án startol a XII. Sárkányhajó Kupa Verseny

A Kalocsai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ közös szervezésében immár tizenkettedik alkalommal, május 18–20. között rendezik meg Kalocsa egyik legnagyobb közösségi sporteseményét, a Sárkányhajó Kupát.

Zsiga Ferenc

Már lehet jelentkezni a XII. Sárkányhajó Kupa Versenyre

Fotó: Beküldött fotó

Az idei verseny egyik érdekessége, hogy az általános- és középiskolás, továbbá a felnőtt csapatok egyaránt 10 fős hajóval szállhatnak vízre. Mint a szervezőktől megtudtuk, minden szükséges engedély beszereztek és a hagyományoknak megfelelően a biztonsági intézkedésekre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A Sárkányhajó Kupa versenytávja idén sem változik, a csapatok az Ecetgyári úti hídtól startolnak, a sokat eldöntő forduló a Mátyás király úti hídnál lesz.

A versenykiírás szerint azok a hajók vehetnek részt a versenyben, amelyek nyitott hajótesttel, 5 paddal rendelkeznek (10 fős hajó), és amelyeknek előre hajtása a legénység izomereje által történik. A legénység párosával, arccal előre ülve foglal helyet és egytollas sárkányhajó lapátot használ. A hajó elején dob és dobülés van, a legénység tagjaként a dobos adja az evezés ütemét. A hajó végében rögzített kormánylapát (sárkányhajó kormánylapát) van, amellyel a kormányos tartja irányban a hajót. Továbbá a sárkányhajó a hajó elején sárkányfejjel, végén sárkányhajó farokkal díszített. A maximum létszám 11 fő (10 evezős és 1 dobos), 1 fő tartalékos kijelölése engedélyezett. A minimum létszám 9 fő (8 evezős és 1 dobos.

A verseny ideje alatt a starthelyként szolgáló Ecetgyár úti hidat mindkét napon lezárják, a forgalmat polgárőrök segítségével elterelik. Az ifjúsági versenyek pénteken, a felnőtt versenyek szombaton zajlanak, az eredményhirdetés 18, illetve 19 órakor lesz. 

A jelentkezés bárki számára nyitott, jelentkezni egy űrlap kitöltésével lehet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában