Baon podcast

2024.04.07. 17:20

Az Izsáki út négysávosítása kapcsán még egy csomópontban dolgoznak – podcast

Már csak rövid türelmi időt kérnek az autósoktól Kecskeméten, az Izsáki út négysávosítása kapcsán. A legtöbb munkálat elkészült, szinte már csak a Katona József Gimnáziumnál lévő kereszteződés van hátra. Júniusra azonban az is befejeződhet. A részletekről Kiss Boglárka, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársa adott számot a Rádió1 Gong Téma műsorában.

Sebestyén Hajnalka

Az Izsáki út négysávosítása hosszú hónapok óta zajlik. A kivitelező jól halad. Márciusban is több helyen történtek aszfaltozások. Kiss Boglárka hangsúlyozta: nagyon-nagy eredmény, hogy ennek a két kilométeres szakasznak a csomópontok kivételével már a kétszer két sávja készen van. A csomópontok és a kereszteződések vannak vissza.

Izsáki út, négysávosítás, útfelújítás
Több hónapja dolgoznak az útépítők Kecskeméten, az Izsáki úton
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Vízmű utcai csomópont

A friss információk kapcsán kifejtette: a Vízmű utcai csomópontban a városközpont irányából érkezők számára a Vízmű utcára egy jobbra kanyarodósáv épült, illetve az M5-ös autópálya felől érkezők részére a Könyves Kálmán körút irányába haladó jobbra kanyarodósáv szinten elkészült. Ezek hamarosan megnyílnak a forgalom előtt. 

Rövid forgalomkorlátozások

A burkolat jelek felfestése szükséges még, melyet a vállalkozó néhány órás rövid forgalomkorlátozás old majd meg. Bíznak benne az épített szakaszokon nem lesznek emiatt fennakadások.

A csomópontnak a teljes körű megnyitását követően a centrum felől érkező autóbuszjáratoknak a megállója a végleges helyére, a régi Hullám vendéglő elé kerül át. Ennek pontos időpontja még nincs meg.

Olimpia utcai körforgalom

Az Izsáki út és Olimpiai utca kereszteződésében a turbó körforgalom befejező ütemének aszfaltozási munkái zajlottak ez elmúlt napokban. Az Izsáki úton a Vízmű utca és a Kelemen László utca közötti szakaszon szintén történt aszfaltozás. Ezen csomópontokban az útburkolati jelek felfestése következik. 

A körforgalmi csomópontokban, a Sport utcánál és az Olimpia utcánál a forgalmi sávokat fizikailag is elválasztó gömbsüveg sor elhelyezése van még hátra. Ezek kihelyezése szintén lokális és rövid idejű forgalomeltereléssel valósul majd meg.

Az Olimpiai utcai közforgalmi csomópontban a gyalogos átkelő felfestése is elkészült.

További aszfaltozás várható 

Az 5-ös főút és az 52-es út csomópontjában, azaz a Katona gimnáziumnál számíthatnak még az autósok aszfaltozási munkálatokra. A téli időszakot követően a kivitelezési munkák közben több helyen olyan vezetékeket tártak fel az érintett területen, melyekre nem számítottak a szakemberek. A térképeken ugyanis gyakran nem ott vannak feltüntetve a vezetékek, mint a valóságban. Itt is ez történt, így a vártnál később, júniusban fejeződik be az Izsáki út négysávosítása.

A kivitelező már dolgozik a problémán, megtalálta a megoldást, hogyan váltja ki a vezetékeket. Az engedélyezés a napokban lezárult, hamarosan megtörténhet a régi vezetékek áramtalanítása, az újak élőre kötése. 

Ezt követően valósulhat meg ugyanebben a kereszteződésben a kanyarodósáv útburkolata, s legvégül a teljes csomópontot befejező aszfaltréteg kiépítése, a járda burkolatok és a kerékpár utak hiányzó részei.

Hétvégére ütemezik

Következő hetekben az Izsáki út felújítása a kapcsán már csak a Katona József Gimnáziumnál lévő csomópontban várható munka. Az aszfaltozási munkákat a vállalkozó hétvégenként végzi majd el, hogy minél kisebb fennakadást okozzon a közlekedésben. A kivitelező továbbra is kéri az autósok türelmét. 

A pontos részletekért hallgassa meg a beszélgetést!

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu YouTube-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában