2024.09.08. 16:30
Rendezvényhelyszínné válna a kecskeméti Vízműdomb teteje – podcast
Zajlik a kötelező éves karbantartás a Kecskeméti Fürdőben. Erről osztott meg részleteket Nemcsik Mátyás, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sport-, rendezvény- és marketingigazgatója és Schulteisz János, a Kecskeméti Fürdő igazgatója a Rádió 1 Gong Téma című műsorában. Szó volt még a műsorban a nyitás lehetséges időpontjáról, valamint arról, hogy rendezvényhelyszínné válna a kecskeméti Vízműdomb teteje.
Schulteisz János elmondta, azért nyár végén zajlik a karbantartás, mert ekkor még nyitva van a strand, és így bezárhatják a fürdőt, mégis tudnak vízfelületet biztosítani a vendégeknek. A másik ok, hogy szeptember közben indul az Úszó Nemzet Program és egyéb sporttevékenység, így csak ez az időszak alkalmas a bezárásra. Schulteisz János szerint jól halad a karbantartás, és lehetséges, hogy szombaton újranyithat a fürdő. A vezető arról is beszélt, hogy azért nem érvényes a strandra a fürdőbe szóló bérlet, mert technikailag két külön létesítmény, ami nincs összekapcsolva. De a jövőben szeretnék egy új belépési ponttal megoldani azt, hogy a bérletesek is járjanak.
Több fejlesztést terveznek a Kecskeméti Fürdőben. Többek között a Szaunavilágban szeretnének egy új területet létrehozni, amivel azokat a törzsvendégeket célozzák meg, akik kellemesebben, könnyedebben töltenék ott az időt.
Nemcsik Mátyás emlékeztetett, hogy a nyári szezonban a Benkó Zoltán Szabadidőközpont vízfelülete is használható fürdőzésre, a Domb Beach területén. A strandnak a közelmúltban új üzemeltetője lett, aki jó minőségű szolgáltatást biztosít, amit kedvelnek a vendégek. Ezt az is mutatja, hogy sokan járnak ki a strandra, és a családok körében is nagyon népszerű. A fiatalokat koncertekkel, zenés programokkal célozza meg az üzemeltető.
Nemcsik Mátyás arról is beszélt, hogy a Domb Beach az időjárás függvényében tart nyitva. Egyelőre a nyárias idő kedvez a nyitvatartásnak, az üzemeltető szeptember közepéig tervezi a fürdőzők fogadását. A Kecskeméti Fürdő strandját pedig a fürdő megnyitásával zárják be – tette hozzá Schulteisz János.
Nemcsik Mátyás szót ejtett arról, hogy nagyon népszerű a családok körében Domb Piknik, és a szabadidőközpont területén található Kölyökdomb játszótér is, melynek immár második üteme is elkészült, aminek szeretnének egy átadó ünnepséget szervezni szeptember 21-én. Ugyanezen a napon rendezik meg a nyárzáró Domb Pikniket a domb tetején. Ez illeszkedik abba célkitűzésbe, hogy rendezvényhelyszínné tegyék a dombtetőt, ami számos eseménynek adna otthont – mondta el Nemcsik Mátyás, hozzátéve, hogy ennek megfelelően infrastrukturális szempontból is fejlesztenék a domb tetejét, illetve az eseményeket is mind színesebbé tennék.
Baon podcast
- Ifj. Richter József a szafari parkkal feltette Nagykőröst a turisztikai térképre – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: a Kodály Intézet a kecskemétiség szimbóluma – podcast
- Az árvízi védekezés munkálataiból a vármegyei önkormányzat dolgozói is kivették részüket – podcast
- A Szívünk Napja kecskeméti eseményén ingyenes szűrővizsgálatok is lesznek – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: számos kecskeméti önkéntes ment védekezni a gátakra – podcast