Kerekegyháza

2024.04.10. 11:20

Dániáig tekert kerékpárjával Horváth Ricsi

Horváth Richárd két keréken vágott neki a világnak. A huszonöt éves kerekegyházi fiatalember tizennégy nap alatt tekert el Budapesttől Dániáig. Ricsi leghosszabb bicajos túrája korábban a Balaton körbekerekezése volt, ami 220 kilométer.

Gulyás Sándor

Horváth Richárd tavaly nyáron pattant fel kerékpárja nyergébe, hogy megvalósítsa régen dédelgetett álmát. A dán út alatt egy hetet tekert, egy hetet pihent a rokonoknál, majd újra útra kelt. A kétezer kilométeres út alatt sátorban, vagy a szabadban aludt. A vadkempingezés szabályait követve sötétedés után állított sátrat, és pirkadatkor már talpon, vagyis nyeregben volt.

Horváth Richárd készen áll az újabb kihívásokra
Fotó: Gulyás Sándor

– Amikor elmondtam a családomnak, hogy mire készülök, teljesen hülyének néztek. Közöltem velük, olyan kaland ez, amit muszáj végigcsinálnom. Látva eltökéltségem mellém álltak, tanácsokat adtak, de megígértették velem például, hogy folyamatosan hírt adok magamról. Készültem ugyan az útra, de nem fektettem bele elegendő energiát. Az indulás előtti hetekben minden második nap betekertem Kecskemétre. Fokoztam a sebességet és a terhelést, hogy tartani tudjam a tervezett tempót és elbírjam a felszerelésem. Induláskor szembesültem a ténnyel, hogy ez nehezebb út lesz, mint gondoltam – emlékezett vissza Horváth Richárd.

A nehézségek nem vették el a kerekegyházi fiatalember kedvét. Az első nap csak Komáromig jutott, a második nap Pozsony előtt járt, át kellett volna kelnie a Dunán, de ötlete sem volt, hogyan. Kéretlen segítőjének, Andrásnak köszönhetően jutott át a túlpartra. A hátralévő út sok fizikai kihívást, felejthetetlen élményeket, érdekes találkozásokat hozott számára.

– Az utam során az Eurovelo kerékpárutakon haladtam majdnem végig. A bringások széles mosollyal üdvözöltek, és rendkívül segítőkésznek bizonyultak. Találkoztam a hetvenes éveikben járó ausztrál házaspárral, akik Horvátországból Luxemburgba tartottak, saját erőből, elektromos rásegítés nélkül tekertek. Kiderült az is, hogy a feleség iron lady, férje pedig a mai napig aktív versenykerékpáros. Göttingen környékén az emelkedők és az esőben, csúszós sártengerré változott utak adták fel a leckét. Göttingenben hajléktalanoknál húztam meg magam, akik a helyi színművészeti egyetem udvarán szálltak meg. Megható volt számomra, hogy a két nincstelen mindenüket meg akarta osztani velem. Egyikükről kiderült nyolc éve vándorol, az egyszerű örömöket kutatja – sorolta élményeit Ricsi.

A fiatalembert a természet sem zárta mindig a kegyeibe. Hannoverbe egy óriási viharba keveredett. Vízálló táskái két perc alatt átáztak. A mező közepén tekerve abban reménykedett, hogy ne csapjanak bele a villámok.

– Néha az étkezéssel is hadilábon álltam. Iszonyú sok kalóriát elégettem, amit nagyon nehéz volt napról napra pótolni. Leginkább olajos halat ettem, mindenféle magokat és rengeteg mogyoróvajas-lekváros zsemlét vacsoráztam. Csak arra figyeltem, hogy meglegyen a szükséges kalória. Mikor eljutottam Dániáig, örömkönnyeket hullajtottam. Nem azért mert véget értek megpróbáltatásaim, hanem, hogy képes voltam mindezt véghez vinni. Az út sokat változtatott a gondolkodásmódomon, a szabadsághoz való viszonyomon. A szabadság számomra az az állapot, amikor nem érzem a jövő nyomását magamon, amikor őszintén a jelenben tudok létezni. A kétezer kilométeres út alatt volt alkalmam eltöprengeni, hogyan tovább. Megértheted, valójában mennyire kevés dologra van szükség a boldogsághoz. A múlt terheit már nem hordozom, de a jövő kérdései elől nehéz kitérni. Hol éljek, milyen hivatást válasszak magamnak? Ezek a kérdések foglalkoztatnak – összegezte Horváth Richárd.

Ricsi az óceánt is át szeretné szelni

Idén nyáron vitorlázni kezdek a Balatonon, öt éven belül pedig átszelni szeretném barátaimmal az óceánt a Kanári-szigetektől a Karib-szigetekig. Terveim között szerepel egy erdélyi és egy spanyolországi út is, de erre egyelőre munkám miatt még nem tudok időt szorítani. Romániát is szívesen bejárnám biciklivel, az egyik tervem, hogy később esetleg Erdélybe költözöm. Szeretnék megtanulni vályogházat építeni. Mindenképpen egy valódi hasznot, igazi értéket teremtő hivatást akarok magamnak – tette hozzá Horváth Richárd.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában