Bács-Kiskun

2024.03.07. 18:00

Újabb 28 település nyert fejlesztési forrást

Újabb 8,6 milliárd forintot nyertek Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz keretből. Az összegből jut többek között közösségi terek fejlesztésére, kerékpárút-építésre, turisztikai beruházásra és sportfejlesztésekre is– írta közleményében Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

Tapodi Kálmán

A 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban a TOP Plusz programból hívhatók le a terület- és településfejlesztési támogatások. Bács-Kiskunba a tervek szerint több mint 100 milliárd forint érkezik. Ennek az összegnek több mint harmadáról már döntés született, sőt, van, ahol már el is készült a beruházás. Ezúttal újabb 28 település – valamint Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata – 32 elképzelése nyert el összesen 8,6 milliárd forintnyi támogatást. Tavasszal további támogató döntések várhatók – olvasható a vármegyeháza beszámolójában.

falu, fejlesztés, Bács-Kiskun
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Mint közölték: a projektek koordinálását végző Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának egyik célja ezúttal is az – a TOP-projektekhez hasonlóan –, hogy minden vármegyei településen valósuljon meg támogatott beruházás. 

Az alábbi listában láthatók az elnyert összegek és a megvalósítandó projektek. További részletes információt a projektekről a Pályázati Portál oldalon találhat

Akasztó 321 millió forint; a csapadékvíz-rendszer fejlesztése, kerékpárút-építés, pihenőpark kialakítása. 

Akasztó 127 millió Ft;  az Idősek Napközi Otthona infrastrukturális fejlesztése és szolgáltatásainak bővítése.

Balotaszállás 40 millió Ft; a Közösségi tér energiahatékonysági felújítása és akadálymentesítése.

Bácsszentgyörgy 26 millió Ft; a sportpálya és környezetének fejlesztése.

Bugacpusztaháza 35 millió Ft; IKSZT tetőtér beépítése.

Dunavecse 139 millió Ft; a könyvtárépület felújítása, nyilvános mosdó kialakítása, fedett kerékpártároló építése.

Dusnok 130 millió Ft; közterületfejlesztés; aktív rekreációs zöldterület kialakítása futópályával; a település központjának fejlesztése. 

Felsőlajos 38 millió Ft; a község településközpontjának környezettudatos rekonstrukciója.

Fülöpszállás 290 millió Ft; a Faluház-Sportcsarnok felújítása, illetve egy új, megfelelő minőségű központi autóbusz megállóhely és buszforduló kialakítása. 

Gara 31 millió Ft; buszöblök és buszmegállók felújítása, fedett váró kerékpártároló kialakítása. 

Hercegszántó 194 millió Ft; szabadidő- és sportudvar építés.

Izsák 420 millió Ft; a fenntartható közlekedésfejlesztés keretében kiépítésre kerül a régóta várt Kisizsáki zebra, illetve új buszvárók kerülnek megépítésre, továbbá a Tóth Kálmán utcát sétánnyá alakítják a csatornapartig. 

Jánoshalma 733 millió Ft; ingyenes parkolók és két közterületi park kialakítása és felújítása; skatepark építése, salakpálya felújítása.

Jánoshalma 87 millió Ft; a horgásztó infrastruktúrájának felújítása, kibővítése. 

Kalocsa 755 millió Ft; többfunkciós rendezvény- és konferenciaház kialakítása; futópálya és aktív rekreációs zöldterület megvalósítása; kerékpársáv kialakítása és buszvárók felújítása.

Kiskunhalas 511 millió Ft; a Csetényi Park turisztikai fejlesztésének második üteme.

Kunadacs 40 millió Ft; a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőnek helyt adó épület és szolgálati lakás felújítása.

Kunszállás 237 millió Ft; tornacsarnok építése.

Kunszentmiklós 100 millió Ft; az Egészségügyi Központ felújítása.

Lajosmizse 200 millió Ft; a Földeáki Vendégfogadó turisztikai célú fejlesztése.

Nagybaracska 178 millió Ft; aktív rekreációs zöldterületek kialakítása, építése; közlekedési felületek és közvilágítás fejlesztése; közterek fejlesztése.

Orgovány 47 millió Ft; kamaszpark kialakítása a Sport utcai közparkban. 

Pirtó 65 millió Ft; a művelődési ház nagytermének infrastrukturális felújítása, valamint a sportpályának használt zöldfelület megújítása és bővítése.

Sükösd 369 millió Ft; belterületi kerékpárút építése.

Szabadszállás 277 millió Ft; szakorvosi rendelő kialakítása.

Szalkszentmárton 32 millió Ft; közösségi tér fejlesztése.

Tataháza 175 millió Ft;  a Faluház és könyvtár komplex felújítása, a Szabadság tér környezetének rendezése. 

Tázlár 134 millió Ft; az idősek nappali ellátása és a szociális étkeztetés integrálása egy energetikailag hatékonyan működő épületbe.

Tiszakécske 363 millió Ft; az Arany János Művelődési Központ színháztermének felújítása és a Rozsdaterület rekultivációja.

Tiszakécske 178 millió Ft; a horgászturizmus fejlesztése a Tisza mentén. 

Uszód 126 millió Ft; kulturális közösségi épület kialakítása; a csapadékvíz-rendszer fejlesztése.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2,2 milliárd forint; az Érsekhalma–Nemesnádudvar–Sükösd kerékpárút megvalósítása. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában