Biztonságos Bajáért Centrum

2024.02.01. 20:30

Rendhagyó szülői értekezletet tartottak Baján a szerhasználat megelőzése érdekében

Nagy volt az érdeklődés a Biztonságos Bajáért Centrum által szervezett rendhagyó szülői értekezleten, amely a fiatalok szerhasználatáról, annak megelőzéséről és a gyógyulás folyamatáról szólt. A szervező, Ferenczi József, a Biztonságos Bajáért Centrum vezetője ezúttal is olyan szakembereket hívott, akik a megelőzés, illetve ártalomcsökkentés érdekében tevékenykednek. A meghívott szakembereket, a Zsibriki Drogterápiás Központ képviselőit, dr. Szabó Judit Izabella lelkész-intézményvezetőt és Bátai Anita terápiás munkatársat elkísérték gyógyulóban lévő szenvedélybetegek fiatalok is. Erik, Robi és Zoli megrázó élettörténeteiket tárták a hallgatóság elé. Az est vendége volt még dr. Mészáros Orsolya, a szekszárdi kórház pszichiátere is.

Rab Rita

Fotó: Rab Rita

A Bácskai Kultúrpalotában rendezett programon Nyirati Klára, Baja megyei jogú város polgármestere arról beszélt, hogy valamennyien potenciális érintettek vagyunk. Ő maga is, hiszen szülő, tanár, nagymama.

– Tudom, hogy a tinédzserek nagyon sok veszélynek vannak kitéve, köztük a szerhasználatnak is. Remélem, a kezdeményezésünk sokkal szélesebb réteget fog megszólítani a jövőben is – mondta Nyirati Klára.

A továbbiakban Schindler Mátyás plébános, aki maga is mentálhigiénés szakember, az est koordinátora, vette át a szót és ismertette az előadás tematikáját. Kiemelte: fontos cél, hogy a veszélyeztetettség témája tárgya maradjon a közbeszédnek, mivel a mai világban már alig találni követendő mintákat, így a fiatalok még kiszolgáltatottabbak. Dr. Szabó Judit Izabellát arról kérdezte, hogy milyen ellátási formák és  beavatkozási lehetőségek állnak rendelkezésre, hová forduljanak az érintettek szerhasználat esetén.

– Kritikus élmény, amikor kiderül egy-egy családtagunkról, hogy valamilyen függőségben szenved, mintha egyik pillanatról a másikra történt volna a szerhasználat kialakulása. Pedig ez is hosszú folyamat. Bár hirtelen tudják meg, de valószínűleg hónapok óta fennáll. Ennek ellenére azt remélik, hogy egyik pillanatról a másikra sikerül megoldani a problémát, megtörténik a felépülés. Az azonnal hagyd abba utasítás sajnos nem vezet sehova – emelte ki Szabó Judit.

Az előadó szerint a családoknak tisztában kell lenniük azzal, mit tehetnek azért, hogy az érintettek minél kevesebb traumának legyenek kitéve. A továbbiakban a viselkedés változásformáit elemezte. Hangsúlyozta, hogy nem szabad feladni, hiszen szenvedélybetegség esetén gyakran előfordul, hogy az érintett elfárad, visszaesik és elölről kezdődik a felépülési folyamat. A kezelésben a pozitív kommunikáció és a következetesség szerepe rendkívül fontos – tette hozzá.

Fotó: Rab Rita

Bátai Anita, aki diákként maga is érintett volt, arról beszélt, hogy a fiatalok problémáik megoldását, a napi stressz kezelést próbálják megoldani a szerhasználattal.

– Ma leggyakrabban stimulánsokat, illetve antidepresszáns szereket fogyasztanak. A stimulánsokat azért, mert fokozza az éberséget, energiát ad, tovább tudnak fennmaradni. A legnagyobb probléma az, hogy nem rendelkeznek megfelelő megküzdési stratégiákkal egy-egy nehézség, például iskolai elvárások, kollégiumi elhelyezés miatti távollét a szülőktől stb. esetén. Ily módon belecsúsznak a szerhasználatba – mondta a szakember. Hozzátette: a zsibriki intézet honlapján a tünetek felismeréséről található egy összefoglaló, az segíthet a családoknak, pedagógusoknak.  Az mindenesetre gyanút keltő lehet, ha a kamasznak megváltozik a viselkedése, például az önbizalma megnövekedik, gátlástalanná válik, túl sokat alszik vagy éppen túl keveset. A nem odaillő viselkedés mellett az érzelmi labilitás, a hangulatváltás, érthetetlen okból való vihogás is jellemző. Testi jel lehet a tág pupilla, a bevérzett szemek, erőteljes izzadtság, kiszáradt ajkak. Mindezek segíthetnek a felismerésben. Fontos azonban, hogy nyugodtan, higgadtan kell hozzáállni a helyzethez.

Dr. Mészáros Orsolya pszichiáter, a szekszárdi kórház munkatársa legtöbb esetben alkoholproblémás betegekkel vagy gyógyszerfüggősséggel küzdökkel találkozik.

– Sokan ódzkodnak a kórházi osztályos kezeléstől. Ők elsősorban a szövődmények miatt érkeznek, azok ugyanis akár életveszélyes panaszokhoz is vezethetnek. Olyanokkal is találkozik, akik nem bíznak abban, hogy képesek elérni a józanságot. Az is előfordul, hogy valaki túl korán kerül be rehabilitációs intézetbe, amikor még nem született meg a belső késztetés és akkor nem lesz sikere a rehabilitációnak. Ha utóbbi történik, akkor ez kudarcélményhez vezet, ami a későbbi kezeléseket gátolhatja – hívta fel a figyelmet a doktornő.

Fotó: Rab Rita

Erik, Robi és Zoli a zsibriki intézetből érkeztek. Évek óta küzdenek alkohol-, drog-, illetve gyógyszerfüggőségükkel. Ezen az úton mindhármuk esetében előfordult visszaesés, de nem adják fel, és ezúttal bizakodnak a felépülésben. Önvallomásukban az önismeret fontosságát emelték ki. Megrázó szavaikat tapssal köszönték meg a jelenlévők. Helyes önismerettel, megfelelő énképpel elérhető a tudatos gondolkodás, a megfontolt döntés és cselekvés – ez volt a sommázata az önvallomásoknak.

Zoli: – 12 éve küzdök alkohollal, a drog pedig öt éve része az életemnek. Második alkalom, hogy rehabilitáción részt veszek. Korábban Ráckeresztúron voltam négy hónapig, most pedig Zsibriken élek. Kellett a visszaesés, hogy rá tudjak nézni a függőségemre. Már elidegenültem az élettől, saját magamtól is. Hosszú és nagyon nehéz az út, amin haladunk, de kiegyensúlyozott. Saját magamért teszem. Ha csak a szüleimre támaszkodom, akkor nincs kiút, ugyanott kötök ki újra, csak sokkal gyorsabban. Társaim sokat segítenek, tükröt tartanak elém. Nagyon nehéz elfogadni a valóságot.

Erik szintén második alkalommal vesz részt a rehabilitáción. Úgy véli, a világban terjedő függőség közösségi ügy, de akiket nem érint, nem értik meg, hogy ez betegség és elfordulnak a függőktől.

– Úgy gondolom, hogy a józanságot önismeret nélkül nem lehet megtartani. Nagyon fontosak a segítők, hogy a tudatos gondolkodásra hívják fel a figyelmemet, hogy önmagamra tudjak figyelni. Nagyon hálás vagyok nekik.

Robi: – 34 éves vagyok. 12 évek küzdök a gyógyszerfüggőséggel. A gyógyszer alattomos. Alattomosan kúszik be az ember életébe. Hatalmas elvonási tünetekkel járnak. A gyógyszer oldja a feszültséget, megoldja a szorongást, amivel óvodás korom óta küzdöttem én is. Már több mint nyolc hónapja küzdök ezzel. Nagyon nehéz, de küzdök. A többiek segítenek.

Fotó: Rab Rita

Ahogy a fiatalok megfogalmazták, el kell jutni egy nagyon mély pontra, ahol már nincs más választása a függőnek, abból ki kell valamilyen módon jönni.

A hallgatóság soraiból számos kérdés érkezett. Leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy mi volt az a pont, amikor felismerték, hogy ezen az úton a régi életükben nincs tovább, valamit tenni kell. Mi a megoldás? Nagyon fontos a kommunikáció, ha az ember küzd a stresszel, vannak problémái, merje elmondani a családtagjainak. Fontos a segítségkérés, ne féljenek kimondani azt, ami bennük van, bármilyen nehéz is.

Őszintén, bár olykor elcsukló hangon igyekeztek válaszolni a kérdésekre. Elismerték, hogy a legnehezebb a gyógyulás során belenézni a tükörbe, amiben azt látták, hogy milyenek voltak, de az segít, hogy tudják, milyen emberek szeretnének lenni.

A Bajai Bűnmegelőzési Centrum a jövőben is szervez a témában hasonló rendezvényt. Legközelebb az áldozattá válás kerül a középpontba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában