Disznótor

2024.02.16. 16:00

Közösségi disznóvágást rendeztek a kecskeméti piacon – galériával, videóval

Közösségi disznóvágásra invitálta a piaclátogatókat a kecskeméti piac vezetősége a Budai utcai piaccsarnokba péntek reggel. A piacolók friss disznóságokat és egyéb finomságokat kóstolhattak a jó magyar vidéki hagyományokat megidéző rendezvényen.

Horváth Péter

Finom ételekkel várták az embereket a Kecskeméti Piacon

Fotó: Bús Csaba

A piac változatos programokat szervez annak érdekében, hogy bemutassa a helyi termékek értékeit a lakosság számára. A Bohém Piac rendezvénysorozata is ezt a célt szolgálja, melynek keretében bemutatták már a helyi kézművesek munkáit, most pedig kóstolóra hívták az érkezőket, természetesen ingyen megvendégelve őket − mondta dr. Kolek Andrea, a kecskeméti piac igazgatója. 

A vezető kiemelte, hogy egyre több programot szerveznek árusaikkal közösen. Most is partnerek voltak a piaci árusok, rengeteg felajánlás érkezett részükről, számos alapanyagot a vöröshagymától a pirospaprikán keresztül, a savanyúságot, palacsintát, kenyeret és pálinkát is ők biztosították. Az igazgató hozzátette, hogy a disznót nem helyben vágták.

A vezető kiemelte, hogy a rendezvény célja nemcsak a közösségteremtés és a hagyományok ápolása, hanem annak megmutatása is, hogy a helyi termék friss, ízletes és egészséges, amiért megéri kijárni a piacra. 

Az eseményen jelen voltak a városvezetés részéről is. Lévai Jánosné és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselők mellett Gaál József alpolgármester is itt költötte el reggelijét. Az alpolgármester kiemelte, hogy a piac egyre nagyobb jelentőséggel bír a helyi programok körében, mind több embert szólít meg, majd arról beszélt, hogy komoly átalakuláson esik át a kecskeméti piac: a termények értékesítése mellett egyre széleskörűbb gasztronómiai élményeket is kínál. Ugyanaz a tendencia figyelhető meg, mint Európa többi jelentős városában, így a kecskeméti piac is mindinkább nagyvárosiassá válik. Az alpolgármester is hangsúlyozta, hogy a disznóvágás üzenete, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyi termékek előnyeire: ilyen a frissesség, a garantált minőség és a sokkal rövidebb szállítási útvonal.

Az eseményen fellépett a Gyopáros Nyugdíjas Egyesület Gyöngyvirág Kórusa.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában