Kecskemét

2023.12.11. 21:14

A mesterséges intelligencia is szolgálatba áll a rendőrségen – galériával

Együttműködési megállapodást írt alá a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Neumann János Egyetem hétfőn, a főkapitányságon. Az együttműködés számos területet ölel fel: egyebek mellett érinti majd a rendőrök informatikai képzését, a hallgatók rendőri szakterületekkel és az ottani karrierlehetőségekkel való megismertetését, a pilóta nélküli drónok alkalmazását, és a mesterséges intelligencia bűnmegelőzési célú használatát.

Horváth Péter

Dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, főkapitány és Dr. Fülöp Tamás rektor

Fotó: Bús Csaba

Dr. Fülöp Tamás rektor fontos pillanatnak nevezte az együttműködési megállapodás aláírását, hiszen szakmai és tudományos téren is együtt dolgozik majd a két partner, és a rendőr-főkapitányság a tudományos eredményeket hasznosíthatja mindennapi munkájában. A rektor az informatika és a mesterséges intelligencia-kutatás eredményeit emelte ki, amit a rendőrség integrálhat megelőzési és felderítési munkájába. Utóbbi esetén például a mesterséges intelligenciával történő kép- és jelfeldolgozás tartogat nagy lehetőségeket. Fontos területként jelölte meg a pilóta nélküli repülő eszközök, avagy drónok alkalmazását a forgalomirányításban. Fülöp Tamás azt is hangsúlyozta, hogy hasznosítanák a rendőrség felhalmozott tudását, a bűnmegelőzés és más területeken végzett prevenció tekintetében, amit szeretnének oktatási tevékenységükbe is beépíteni. Jelenleg az együttműködés konkrét területeinek kijelölése folyik.

Dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, főkapitány kiemelte, hogy a társadalmi szerepvállalás szempontjából fontos lépés az együttműködési megállapodás aláírása, hiszen új lehetőségeket nyit meg a partnereknek az, ha a rendőrség megjelenik akár oktatóként, akár képzési helyként az egyetem életében. A jövőben szeretnének meghívni az egyetem gazdaságtudományi és informatikai szakain képződő hallgatókat, hogy náluk tanulják meg a szakma gyakorlati oldalát. A főkapitány elmondta, hogy van koncepciójuk arról, hogy miképp jelenjenek meg az egyetemen bűn-és balesetmegelőzési képzésekkel, és ő is kiemelte a mesterséges intelligencia alkalmazásának fontosságát a különböző területeken. Gulyás dandártábornok elárulta, hogy az együttműködés úttörő jelentőségű, a környező országokban nincs példa ilyen jellegű, az egyetem és a rendőrség kooperációján alapuló fejlesztésekre. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában