Gyárlátogatás

2023.11.23. 16:28

Az Univer hetényegyházi üzemét is meglátogatta Novák Katalin – videóval, galériával

Három napig, szerdától péntekig tartózkodik Bács-Kiskunban Novák Katalin köztársasági elnök. A városházi látogatás után az Univer Product Zrt. hetényegyházi üzeméhez érkezett Novák Katalin, ahol Molitórisz Károly vezérigazgató és Salacz László országgyűlési képviselő fogadta.

Horváth Péter

Az Univernél folyó munkát is megtekintette Novák Katalin köztársasági elnök

Fotó: Gulyás Sándor

A vezérigazgató röviden bemutatta a cég történetét az üzembejárás előtt. Novák Katalin a beszélgetés során elmondta, hogy azért szerette volna meglátogatni az Univer üzemét, mert szerette volna megismerni a nagy múltú, piacvezető magyar élelmiszeripari cég működését.

Az államfő arról is beszélt, hogy amikor Párizsban tanult ösztöndíjjal, pénz híján csak kínai tésztalevest tudtak vásárolni a lakótársával, amibe Univer Gulyáskrémet tettek, és egyébként a kedvenc Univer-terméke is ez.

Ezt követően a vezérigazgató körbevezette a köztársasági elnököt az Erős Pistát és a Piros Aranyat is gyártó üzemben, bemutatva a népszerű termékek gyártási folyamatát, és az utóbbi évek fejlesztéseiről is beszélt. Az üzem megtekintése után a minőségellenőrző labor munkájába is betekintett az államfő, aki megkóstolta a termékeket. Ekkor is inkább a Gulyáskrém felé húzott Novák Katalin szíve, s nem az Erős Pista felé, mert bevallása szerint nem szereti az erőset. Ezután az Univer dolgozóival is találkozott a köztársasági elnök. Köszöntőjében méltatta munkájukat és köszönetet mondott azért, hogy a magyar vállalatot erősítik, majd felvágta a 75 éves Univer ünnepi tortáját. 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában