Programok

2023.08.10. 12:43

Kitüntetések, képkiállítás, néptánc és könyvbemutató is színesíti az uszódi falunapot

Nem mentek nyári szabadságra az uszódi önkormányzat munkatársai, rendezvényszervezői, hetek óta az augusztus 11-13. közötti falunap előkészítésén dolgoznak. Vélhetően jól, mert idén is változatos, a község lakóit a közösségi terekbe, köztük a Duna-partra csalogató programsorral készültek a falunapra. A település legnagyobb közösségi eseményén lesz zene, tánc, kiállítás, könyvbemutató, kenu- és szelfitúra, meg sok minden más, ki-ki kedvére válogathat.

Zsiga Ferenc

Az Uszódi Gubbantós Hagyományőrző Néptáncegyüttesis fellép a falunapon

Fotó: Zsiga Ferenc

Pénteken délután négykor kiállítás-megnyitóval indul az uszódi falunap a Kapu Galériában (községháza), ahol az alkotótábor terméséből nyílik tárlat.
Délután öt órától az Uszódi Gubbantós Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsorát, majd az Uszódi Bari (k) előadásában A pletykás asszonyok című színdarabot láthatja a közönség. Hat órakor hangzik el a polgármesteri köszöntő, ekkor adják át Uszód község 2023. évi kitüntető díjait.
Este fél héttől Nyitrai Gergő és tanára, Papp Olga harmonika előadása, majd hét órától az autentikus motívumokat is felvonultató, mulatós cigány zenét játszó Ham Ko Ham zenekar szórakoztatja a közönséget. Fél kilenctől Kothencz Lajos és Balázs Lajos mulatós műsora következik, majd a programfolyam utolsó harmadában tíz órától a Bon-Bon koncertje, végül tizenegy órától hajnali kettőig retro disco vonzza a szórakozni vágyókat. 

Mindeközben a rendezvénysátorban a 2022-es fotótanfolyam képeiből és az idei tanév makramé szakkörének terméséből lesz kiállítás. Délután háromtól ötig egészségügyi szűrővizsgálatokra lehet jelentkezni a kalocsai Egészség Fejlesztési Iroda (EFI) munkatársainál. Ráadásképp mindhárom nap a Szelfitúra falusi tekergő című, „Pattanj biciklire, készíts szelfit, és töltsd fel a Facebook-eseményhez!” felhívásra jelentkezhetnek az érdeklődők. 

Szombaton kilenc órától emléktáblát helyeznek el a Születések Parkjában, az Ady Endre utcában. 

Tíz órától indul a kenuzás a Dunán. 

A nem csak gyerekeknek című program a szabad strandon, a Jégmadár Uszódi Gyermek Víziflotta Egyesület közreműködésével zajlik. A szombat délelőtti kenus program miatt a Duna-parton délután kettőig korlátozások lesznek érvényben. 

A népi játékok, arcfestés, csillámtetkó, kézműves foglalkozás egész nap várja majd a kicsiket. Délután egy órakor közös babgulyás ebéd lesz a Boldizsár-házban, délután kettőtől ugyanitt az Uszód II. című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket.

Vasárnap délelőtt a tizenegy órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárul a 2023. évi falunap, a Régiszi Szent Ferenc római katolikus templomban.

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában