Felejthetetlen élmény

2023.07.31. 13:24

Százakat vonzott a XII. Szelidi Halászléfőző Fesztivál – galériával

A személyes tapasztalatokból és a visszhangokból ítélve ennyi jó hallevet talán még soha nem főztek, ilyen nagyszámú baráti társaságot, víg kedélyű embert talán még soha nem számláltak a Szittyótéren, mint a szombaton megrendezett a XII. Szelidi Halászléfőző Fesztiválon.

Zsiga Ferenc

Számos olyan főzőhely volt, ahol az asztalnál, néhol felváltva, 25-30 ember foglalt helyet

Fotó: Zsiga Ferenc

A kalocsai járás legnagyobb ilyen jellegű rendezvényét a természetfelelős is a kegyeibe fogadta, az előző napok kánikuláját 27-28 fokos meleg, lengedező szél váltotta. Mindez csak fokozta a résztvevők számát, akik ezúttal is bebizonyították: a Szelidi Halfőző Fesztivál nemcsak a remek halászléről, a főzés tudományáról, hanem a barátságról, a Dunapatajt, Szelidet szeretők találkozásáról szól.

Az előző halászléfőző versenyek törzsfőzői, csapatai, a köréjük gyűlt társaságok, vendégek most sem maradtak távol, de azért újak is akadtak. Ott volt a többszörös első helyezett, Németh Antal és családja Akasztóról, az egyre ígéretesebb főzőformáját mutató többi állandó résztvevő: a kalocsai ET Pizzéria, Kovács Miklós kamionos terepralis, aki a COMO Bár főzőmesteri tisztét látta el, valamint a Szittyótérről is jól ismert Bor Ferenc, Romek György főzőmesterek, de még hosszú a sor, hiszen 22 csapat gyújtott a bográcsok alá. 

Amint a versenybe benevezett főzőcsapatok táblácskáiból, a vendégek összetételéből, az autók rendszámából látni lehetett, a baráti hívó szóra az ország minden szegletéből, még külföldről is ékeztek vendégek. 

Számos olyan főzőhely volt, ahol az asztalnál, néhol felváltva, 25-30 ember foglalt helyet. 

Az ételkínálat persze nem csak halászléből állt, halpörkölttel, sült és rántott hallal, megannyi házi süteménnyel is kedveskedtek a haltól ezen a napon bizonyosan hosszú időre eltelt vendégeknek.

Ahogy azt a szervezők előre bejelentették, az üdülőfalu vendégei, a fürdőzők és azok sem maradtak halászlé, halételek nélkül, akik kifejezetten a fesztivál, egy jó halászlé elfogyasztása miatt érkeztek Szelidre. A kitelepült éttermeknél a késő esti órákig mindenkinek jutott a finom halászléből, a hódítóan méretes és szaftos sült halakból, és minden olyan halételből, ami még a legigényesebb vendégek elismerését is kivívta. 

Nem is volt könnyű feladata a Benke Csaba, Kovács János, Sánta Gábor (Szancsó) alkotta zsűrinek, akik idén a korábbi főszervezőtől, Váradi Gyulától a szervezési munkát is átvették. Szerencsére ez törést nem okozott, ment minden olajozottan.

A halászléfőző verseny zsűrije munkájában több mint 10 éve résztvevő kalocsai Kovács János ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy visszaemlékezzen az első fesztiválra. 

Akkor kérésére Dunapataj messze földön híres főzőasszonya, Szivi néni (Király Ferencné) töltötte be a zsűri elnöki posztját, aki már akkor megjósolta: „Ha így folytatjátok, megél ez a fesztivál még vagy 100 évet, a Duna-menti emberek szeretik, mindig szeretni fogják a jó halászlevet, halételeket, a jó társaságot és a vendégséget.”

Ugyan Szivi néni már az égieknek főzi az utánozhatatlan töltöttkáposztáját, de a Duna menti kultikus ételről, a halászléről szóló jóslata beigazolódni látszik. Hosszú lére lehetne még engedni a tudósítást, de lássuk, kik végeztek az első helyen a XII. Szittyótéri Halászléfőző Fesztiválon! 

Az első helyezett Gyukity István lett Bajáról, a vándorkupát ő vihette haza. Második helyen az ET és a kis ET (apa és lánya) végzett, míg a harmadik helyezést az éveken át első helyezést elért Németh Antal érdemelte ki Akasztóról. Az értékes nyereményeket, köztük a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda családi fagyizását Suhajda Krisztián ajánlotta fel. 

Benke Csaba, a zsűri elnöke a díjak kiosztásánál azt hangsúlyozta: általánosságban valamennyi csapatot elismerés illeti, így a részvételért mindenkinek díszes emléklap adott át. A versenyt és a díjak megvásárlását Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és a Szittyótéri vendéglátóhelyek támogatták. 
A végig kitűnő hangulatú XII. Szelidi Halászléfőző Fesztivál az élőzenés Szittyótéri utcabállal a hajnali órákban zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában