Program

2023.07.11. 07:00

Húsz húsfőzőt hívtak a birkapörköltet készíteni a csólyospálosi falunapra

Idén ismét lesz falunap Csólyospáloson, így természetesen nem maradhat el a hagyományos főzőverseny sem.

Tapodi Kálmán

Archív-fotó

Fotó: Tapodi Kálmán

– Az önkormányzat 19. alkalommal hirdetett vetélkedőt a falu húsfőzői számára, természetesen ezúttal is birka kerül majd a bográcsokba. A szervezők a napokban 20 helyi húsfőzőnek küldtek meghívót, amelyben a vetélkedőn történő részvételre kérték fel őket – tájékoztatott Á. Fúrús János polgármester, aki hozzátette: a jelentkezők július 29-én, szombaton reggel gyülekeznek majd a Közösségi Ház udvarán, ahol a legutóbbi győztes, Pesti József közreműködésével ünnepélyes keretek között sor kerül az első bogrács alatti tűzgyújtásra. 

– A verseny délben ér véget, amikor a szakavatott zsűri eldönti, hogy 2023-ban ki főzte a legízletesebb birkapörköltet – közölte a község vezetője. Mint megtudtuk: a 2003 óta tartó versengés eddigi bajnokai: Bangó Pál (3 alkalommal), id. Faragó István (2), Szögi István (2), Soós Ferenc (2), Pesti József (2). Egyszeres győztesek: Maróti Ferenc, Sisák József, Fodor Szabolcs, Harkai Zoltán, Seres Géza, Temesvári Márton, Gémes Tibor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában