2023.06.30. 07:00
Nem maradhat el a tarhonyás ételek főzőversenye sem a foktői falunapon
A község életében az egyik legfontosabb közösségi esemény a nyári szezonra időzített falunap. A Duna menti települések falunapjai a hagyományosan július első hétvégéjén, idén július 1-jén tartandó foktőivel kezdődnek, hogy aztán a programsorozat ősszel, a Pataji Ősz és Pacalfőző Versennyel záródjon.
Fotó: illusztráció
Az időjósok szerint szombaton az időjárás is kegyeibe fogadja a falunapot, amelynek a sportpályán felállított nagyszínpad és környéke ad helyet. A népünnepély 10:15 órai megnyitása után az óvodások adnak műsort, majd kifejezetten nekik rendeznek habpartit. Róluk a későbbiekben sem feledkeznek meg, a falu és a vendégek csemetéit egészen délután két óráig arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás és óriásbuborék fújás várja
A stílusosan tarhonyáshús-ebéddel nem csak az önkormányzat készül, ugyanis főzőversenyt is meghirdettek; a korábbi évek gyakorlatát tekintve ezúttal is tarhonyára hangolva.
Kiskőrös Város Fúvószenekara 14:30 órától ad félórás koncertet, majd a dunaszentbenedeki- és a dusnoki Biser Tánccsoport, illetve a bátyai Rozmaring Népdalkör ad műsort. A vendéglátók hagyományőrző néptáncegyüttese talpig foktői viseletbe öltözve ropja majd a színpadon. Mielőtt a Foktői Vegyeskórus zárná a a műsorfolyamot, a futballpálya gyepén a Solti Mazsorett Egyesület lányai parádéznak.
Ahogy közeledik az este, remélhetően lengedező szélben indulnak majd a koncertek. Suzy és Varga Viktor után a BON-BON együttes lép színpadra, a foktői falunapot a JOY partyzenekar zenés-táncos bulija zárja.
Foktő hagyományosan legnagyobb rendezvényére a belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.