Baon podcast

2023.06.04. 10:32

A tagtoborzás a kecskeméti Kodály Társaság egyik aktuális célja – podcast

Virág Barnabás, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportjának új elnöke volt a Gong rádió Mai téma című műsorának vendége. A március végi tisztújító közgyűlésen megválasztott új elnök a társaság munkájáról és terveiről beszélt a rádióműsorban.

Horváth Péter

Virág Barnabás, a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportjának új elnöke

Fotó: Bús Csaba /archív-felvétel

Virág Barnabás elmondta, hogy a Magyar Kodály Társaság célja Kodály Zoltán teljes szellemi hagyatékának ápolása, népszerűsítése. Ebbe bele kell érteni zeneműveinek, valamit pedagógiai és tudományos alkotásainak nagyközönséggel való megismertetését is.

Az új elnök 2015 óta az elnökség tagja. Jámbor Zsolt tanítványa volt, és amikor Szegedről visszatért zenei könyvtárosként dolgozni, hajdani tanára vetette fel, hogy csatlakozzon a társasághoz. Onnantól kezdve az elnökség tagjaként aktívan részt vett a szervezési folyamatokban. Virág Barnabás arról is beszélt, hogy a most újjáalakult elnökségben nem lehetett tovább elnök Jámbor Zsolt, és a tagságnak őrá esett a választása, hogy öt évig lássa el az elnöki teendőket. Hozzátette, hogy Jámbor Zsolt továbbra is tagja az elnökségnek, mely ötfős, a tagság pedig mintegy 40 főből áll. Az elnökség tagja még dr. Kéri Laura Zita, a Kodály Intézet igazgatóhelyettese, Nemes Dóra, az M. Bodon Pál  Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és Gerhát László művésztanár.

A társaság aktív kultúraszervezői tevékenységet lát el a városban. Többek között minden évben Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódó hangversenyeket tartanak decemberben, és évről évre megrendezik az Éneklő Ifjúság hangversenyeket, valamint továbbképzéseket szerveznek énektanároknak. Nagyon fontosak a zenetörténeti előadásaik, melyet a Katona József könyvtárral együttműködésben tartanak meg. Tavalyelőtt bécsi tematikájú zenetörténeti sorozatot rendeztek, mely három évszázad bécsi zenei világát mutatta be. 

Tavaly a Kodály-évforduló kapcsán három előadást láthattak az érdeklődők. 

Ennek keretében márciusban Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is Kecskeméten járt.

Az új elnök kiemelt célja a tagtoborzás, hiszen mint fogalmazott, minél nagyobb a szervezetük, annál jobban képesek az érdekérvényesítésre. Virág Barnabás kiemelte, hogy nemcsak szakmabelieket várnak a társaságba, hanem laikusokat is, akik fontosnak érzik, hogy értékes kulturális programok valósuljanak meg Kecskeméten. 

De nemcsak a tagtoborzást tartja fontosnak az elnök, hanem a meglévő tagok aktív közösségi életének serkentését is, melynek klubélet-jelleget szeretnének adni. 

Ennek érdekében június 10-én, szombaton 16 órakor Könnyűzene-nehéz zene, komolyzene-komolytalan zene címmel meglepetéskoncertet és beszélgetést szerveznek a kecskeméti M. Bodon Pál iskolában. Az eseményen Lestyán Éva, Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész és Révész László beszélget Jámbor Zsolttal. A különleges alkalomra mindenki szeretettel várnak.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában