Izsák

2023.03.02. 10:51

Nyugdíjas éveiben is a közösségi élet egyik motorja Tetézi Lajos

Ha Izsákon nagy rendezvény tartanak, akkor az elképzelhetetlen Tetézi Lajos nyugdíjas újságíró-szerkesztő nélkül. Minden településen akadnak olyan személyek, akiknek a tevékenysége jótékonyan hat az adott közösség életére. Izsákon a közösségi élet egyik szervezője Tetézi Lajos.

Barta Zsolt

Tetézi Lajos folytatja a helytörténeti kutatásait. Bár nyugdíjas, de nem tud leállni a munkával

Fotó: Barta Zsolt

Tetézi Lajos dolgozik a mai napig, miközben akár már nyugodtan pihenhetne is. Korábban évtizedeken át ő volt a művelődési ház igazgatója, a helyi stúdió vezetője, riportere, az Izsáki Hírek főszerkesztője, helytörténész, aki éppen tíz éve ment nyugdíjba. Ennek ellenére a tavalyi izsáki Sárfehér Napok rendezvényét is ő konferálta fel, idén januárban pedig az Én Versem rendezvényt moderálta. 

Mit csinál ma a helyi kulturális élet jól ismert szereplője? A lakásán beszélgettünk Tetézi Lajossal. Ahogy az szokott lenni a nyugdíjasnak sosincs szabad ideje. Ő is elfoglalta magát alaposan az utóbbi hónapokban. Most is több kiadványon dolgozik. Már a nyomdában van az Izsák Története című helytörténeti kiadvány folytatása. A szerző korábban csak 2012-ig dolgozta fel az eseményeket. Az előző kötet részletesen mutatta be azt a települést, amelynek térségéről már a Tihanyi Apátság alapító oklevélében is találunk utalást.  

Az új kötetben az elmúlt 10 év feldolgozásával folytatódott a munka. Az anyagot bővíti egy aprólékos kronologikus felsorolás is. A szerző Izsák történetének időrendi adatait tavaly őszig rakta sorba. Ha valaki egy izsáki témával foglalkozik, annak segítséget jelent ez a hamarosan megjelenő kiadvány, mivel csak fel kell lapoznia a könyvet és abban gyorsan megtalálja tematikus bontásban a megfelelő kronológiát. 

Az utóbbi könyvben több mint 100 fotót is felhasznált a szerző a kötet összeállításakor. 

Emellett Mátyási József, Izsákon született reformkori költő életművét taglaló tanulmánykötet megjelentetésében is közreműködik, mint szerkesztő. Illetve egy városi tematikájú kalendárium összeállításán is dolgozik, mondta. 

Izsák története után rákérdeztem, hogyan kezdődött  a pályafutása. Tetézi Lajos a gimnazista barátaival a 60-as években létrehozott egy beatzenekart. A művelődési házban Mozsár András igazgató adott helyet a próbáknak, és a rendezvényeken zenélhettek. Belelátott az intézmény munkájába, és akkor született meg benne a gondolat, hogy kulturális területen folytatja pályafutását. Kerekegyházán hirdettek művelődésiház-igazgatói állást 1974-ben, amelyet elnyert. Négy év letelte után Izsákra hívták vissza, pedig még házat is ajánlottak neki az első munkahelyen. A feleségével Erzsivel úgy döntöttek, hogy maradnak Izsákon. Az elhatározás szerencsés volt. Az évek során rengeteg munkája volt, népszerűvé vált a településén. 

A rendszerváltáskor néhány párt kérte, hogy induljon a polgármesteri címért. Nem vállalta, de ahogy mondta, nem bánta meg. Az a terület, amelyben ő jól érezte magát – a kultúra, a kommunikáció –, nagyon sok felejthetetlen emléket adott számára. 

Így például a Sárfehér Napoknak 28 alkalommal volt főszervezője, dolgozott riporterként a kecskeméti Róna Rádióban és a kiskőrösi Fresh Rádióban.

Izsákon elindította a helyi televíziózást, létrehozta Repülő elnevezésű egyesületet is. Korábban Debrecenben tanítói diplomát szerzett, majd Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen népművelői oklevelet kapott. A Petőfi Népe külsős újságírójaként is dolgozott, az Izsáki Híreket pedig 32 évig szerkesztette. Az Izsáki televíziót 1993-tól vezette. Mindkét helyi orgánumnak alapítója is. Az Izsáki Hírek Kiskönyvtára című sorozat keretében 9 kötet megjelentetésében vállalt szerepet, íróként, szerkesztőként. 

– A munkám mindig örömet okozott. Előfordult olyan eset, hogy a Balatonon nyaraltunk, de hazajöttem, mert önkormányzati ülés volt, amit közvetíteni kellett. Leadtuk az anyagot a televízióban, majd visszautaztam a tóhoz. Nem okozott gondot. Ez egy ilyen hivatás, amely rengeteg feladattal, kihívással, de nagyon sok pozitív visszajelzéssel is járt. Ha újra kezdhetném, ugyanezt a munkát végezném –  mondta végül Tetézi Lajos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában