Előadás

2022.12.03. 20:17

Bácsalmáson mesejátékot mutatott be az óvodai színtársulat – galériával

Szombaton délután mutatták be az Elveszett a Mikulás című mesejátékot a művelődési ház színpadán.

Juhász Jenő

Az óvoda „színészei” hatodszor bújtak a jelmez mögé.

Fotós: Juhász Jenő

A Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvoda-Bölcsőde dolgozói az idei évben is jelmez mögé bújtak, hogy hangulatos mesejátékukkal tegyék emlékezetesebbé kicsik és nagyok számára a Mikulás eljöttét. 

Dvorácskóné Vuity Erika intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy az óvodapedagógusok színtársulatának előadását – amelyhez az idei évben dajka nénik is csatlakoztak – hosszú készülődés előzte meg. A bemutatásra kerülő darabot Robotkáné Bukta Brigitta írta és rendezte, melyhez természetesen a próbák során mindenki hozzáadott valamit önmagából. Humorral, mozgással, zenével, tánccal fűszerezve vált egyre sikeresebbé a mesejáték. Az összefogás eredményeként egyre szebb és hangulatosabb lett a díszlet, benépesült a fenyőerdő, kigyúltak a fények és elkészült a Mikulás szánkója is.

Az első bemutatót még kettő követi, Mikulás napján 9:30-kor az óvodások, 11 órakor pedig az iskolások tekinthetik meg az előadást.

A mostani rendezvény nagy sikert aratott, a majdnem teltházas közönség óriási tapssal köszönte meg a színvonalas előadást és a kiosztott édességet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában