Lőrincz Tamás

2022.12.06. 20:40

A bajnokkal együtt tornáztak a majsai kadétok – galériával

Örök élmény maradhat a kiskunmajsai katolikus gimnázium kadétjainak Mikulás napja, amikor Lőrincz Tamás olimpiai- és világbajnok, négyszeres Európa-bajnok birkózó tartott számukra testnevelés órát.

Tapodi Kálmán

Lőrincz Tamással együtt tornáztak.

Fotós: Tapodi Kálmán

A Küzdj meg a Bajnokkal Alapítvány, amely jó kapcsolatot ápol megalakulása óta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Szabadidősport Szövetséggel, 2013-ban életre hívta a „Küzdj meg a Bajnokkal!” elnevezésű programot. Az alapítvány elnöke, Süli András József – aki egyben a Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke – elmondta: az országos program népszerűsége töretlen.

Számos kiváló magyar sportoló és edző csatlakozott az évek során a programhoz, melynek nagykövetei között van Lőrincz Tamás, aki a 2021-es olimpián aranyérmet nyert kötöttfogású birkózók 77 kg-os mezőnyében, megszerezve ezzel a magyar birkózó sport huszadik olimpiai elsőségét. A Budapesti Honvéd versenyzője ugyan az olimpiát követően befejezte az aktív sportolást, de a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatójaként folyamatosan dolgozik szeretett sportágáért.

Az olimpiai bajnok a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégiumban tartott rendhagyó óra előtt készséggel nyilatkozott a „Küzdj meg a Bajnokkal!” program jelentőségéről.

– A kezdeményezés egyik fő célja, hogy felhívjuk a figyelmet a mindennapos testmozgásra, a sportolásra és az egészséges életmódra. Mindezek olyan dolgok, melyek számomra is fontosak, ezért természetes volt, hogy elfogadom a felkérést. Sajnos, a világ most nem arra halad, hogy minden gyermeknek az a fő célja, hogy sportoljon vagy valamilyen sportágat kipróbáljon, éppen ezért nekünk kötelességünk ennek fontosságára felhívni a figyelmet – mondta Lőrincz Tamás, aki 36 évesen már maga is példakép.

– Az én életembe a példaképek jóval később léptek be. Cegléden először a sportág szeretetéért és a jó társaság miatt ragadtam a birkózóteremben. Tizennégy évesen felkerültem a fővárosba a Mr. Tus Birkózó Akadémiára, ott már személyesen találkozhattam olyan nagyszerű birkózókkal, mint az olimpiai bajnok Majoros István vagy az Európa-bajnok Deák Bárdos Mihály, akikre példaképként tekintettem és sokat merítettem az ő sportpályafutásukból – mesélte Lőrincz Tamás, aki pár perc múlva már bemelegítést vezényelt a majsai kadétoknak.

Az alapos átmozgatást követően speciális birkózó bemelegítő gyakorlatokat is megismerhettek a középiskolások, akik néhány mozdulat erejéig „birokra is kelhettek” a bajnokkal. A remek hangulatú testnevelés órán megtartott játékos vetélkedőbe is bekapcsolódott Lőrincz Tamás, aki az olimpiai aranyérmét is elhozta Majsára. Az óra végén sokan dedikáltatták az óra végén kapott sportos ajándékokat és sok közös fotó is elkészült.

Jó példát mutatnak példaképekkel

A „Küzdj meg a Bajnokkal!” elnevezésű program során a mindennapos testnevelés programjába beillesztve, a tanulók testnevelés óráit  élsportolók, híres olimpikonok és edzők tartják, annak érdekében, hogy a sportolást, az egészségvédelmet, és a környezet védelmével kapcsolatos célokat népszerűsítsék. Mint az alapítvány céljai között megfogalmazták: nem kényszeríteni akarják a gyermekeket, hanem megszerettetni szeretnék velük a testmozgást a helyes táplálkozást és a környezettudatos életmódot. „A lényeg, hogy a gyermek érezze pozitív hozzáállásunkat és támogatásunkat, de ami még ennél is fontosabb: mutassunk jó példát, példaképekkel!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában