Dekorációk

2022.11.17. 11:36

Látványos és egyedi utcadíszek készültek Foktőn

Hatodik éve hirdeti meg a foktői önkormányzat az őszi utcadíszítő versenyt. Visszatekintve a kezdetekre, soha ennyi látványos, ötletes utcadísz nem készült, mint az idén. Tizenheten neveztek be a versenyre, hogy falujukat az utcákra kihelyezett kompozíciókkal hangulatosabbá tegyék ősz végén.

Zsigmond Enikő

Az egyik első helyezést elért köztéri alkotás.

Fotó: Zsigmond Enikő

A dekorációk elkészítése már évek óta jó kis családi program is, hiszen a helyszín takarításában, az ötletelésben és végül a kivitelezésben részt vettek gyerekek, felnőttek egyaránt. Gondoltak azokra is, akik nem tudják végigjárni az egész falut: hogy minden díszt megnézhessenek, fotókat készítettek mindegyikről, melyeket aztán a piactéren közszemlére tettek. 

Az eredményhirdetést a közel­múltban tartották meg a művelődési házban. Megosztott első helyet kapott Rocskárné Lakatos Henriette, Fazekas Margit, Mátyásné László Veronika és Krausz László, megosztott második helyen végzett Foktő Község Óvodája, Papp Zoltánné, Nyárádiné Balázs Anita és Bolváriné Molnár Ildikó, míg megosztott harmadik helyezett lett Bolvári Zoltánné, Stadler Ferenc és Szabó Andrea. A megosztott negyedik helyet Malik Józsefné, Dudás Péterné és Kocsiné Benyik Mónika alkotásainak ítélte a zsűri. Mindannyian vásárlási utalványt nyertek. Külön díjazták a gyerek nevezőket. Krausz Bálint és Marcell, Kanczler Emili és Váradi Jázmin szorgoskodása édességekből álló ajándékcsomagot ért. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában