2022.10.25. 15:59
Több mint száz bácsalmási diák vett részt újraélesztési gyakorlaton
Az újraélesztés világnapjához kapcsolódóan kedden délelőtt elsősegélynyújtási bemutatót tartottak a Bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban.
Az óránként megtartott előadásokon Tímár Judit, a Magyar Vöröskereszt bácsalmási szervezetének a vezetője köszöntötte a jenlévő tanulókat. Elmondta, hogy tavaly tartották meg az első bemutatót ebben az oktatási intézményben, s ezt a hagyományt most folytatják. Sőt a közeljövőben ezeket a bemutatókat szeretnék kiterjeszteni az óvodákban és a környékbeli oktatási és nevelési intézményekben is. Jelenleg szervezés alatt áll egy elsősegélynyújtási tanfolyam beindítása is, melyet a Bácsalmási Művelődési Központban fognak megtartani.
Majd ezt követően dr. Kőhidi Csaba mentőorvos újraélesztési előadást és gyakorlati bemutatót tartott. Előadásában tájékoztatást adott a diákoknak arról is, hogy Bácsalmáson hol vannak defibrillátorok, melyekkel sürgős esetekben életeket menthetnek a szakemberek. Örömmel mondta, hogy nemsokára egy nyilvános, mindenki által igénybe vehető, újraélesztő eszköz kihelyezésére is sor kerül az egyik bankautomata szomszédságában. A fiatalok megismerhették a Szív City applikáció használatának a jelentőségét, mellyel rövidebb időn belül megkezdhető az elsősegélynyújtás.
A mostani rendezvényen Varga Ervin mentőápoló és a mentőorvos bemutatójának köszönhetően négy évfolyam, valamivel több mint száz tanulója ismerkedhetett meg az újraélesztés gyakorlatával.
Az elsősegélynyújtási bemutató a Bácsalmási Mentő Alapítvány, Magyar Vöröskereszt és a Hunyadi János Gimnázium összefogásával valósult meg.
Újraélesztési gyakorlat Bácsalmáson
Fotók: Juhász Jenő