Galériákkal

2022.08.30. 17:04

Íjászatban és gránáthajításban is jeleskedtek a legjobb kadétok a majsai versenyen

A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium második alkalommal rendezte meg a Tomori Kadét Kupa országos versenyt.

Tapodi Kálmán

Az országos verseny döntőjében sokféle feladatban mérkőztek meg a kadétok

Fotó: Tapodi Kálmán

– A kupa a honvéd kadét szakma népszerűsítését, a hazafias érzület elmélyítését is szolgálja – hangsúlyozta a verseny megnyitóján Farkas Zoltán, az intézmény igazgatója. A kadétokat köszöntötte a majsai középiskolát fenntartó Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye érseke Bábel Balázs, aki sportszerű versenyzésre buzdította az indulókat.

A Tomori Kadét Kupa kétfordulós, hiszen van egy online szakasza is. Az első forduló feladatait 58 csapat (4-4 fős általános iskolás 7-8. osztályos tanulók) küldte be, amelynek eredményeként a legjobbak kaptak meghívást a kiskunmajsai döntőbe, melynek fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Az online verseny legjobbjai a verseny kezdete előtt vehették át díjaikat, amiket Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Almási László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi és Nevelési és Ifjúságstratégiai Osztálya osztályvezetője adták át.

A keddi versenyen a kadétok hét versenyszámban; felderítésben, lövészetben, hadtörténeti tesztben, akadálypályán, íjászatban, gránáthajításban és elsősegélynyújtásban mérték össze tudásukat.

A Tomori Kadét Kupa idei győztese a „Kalocsai kadétok 2.” csapata (Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium) lett. A második helyen a „Mohácsi Huszárok” (Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola Mohács) végeztek, míg a harmadik helyezett a lakiteleki „2x2 néha 5” (Eötvös Lóránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) négy fős csapata lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában