Ijesztő

2022.07.08. 19:57

Táborozó kisgyerekek szeme láttára ütötte, rúgta párját egy férfi Érsekcsanádon

Az Érsekcsanádi Szabadidőpark kedvelt helye a családoknak, sportolóknak, focistáknak. Az elmúlt héten egy gyermektábor zárónapját tartották a helyszínen, amikor döbbenetes dolgokat tapasztaltak. Egy fiatal pár érkezett a szabadidőparkba és a fiú ütni, verni kezdte a lányt a gyermekek szeme láttára.

Márton Anna

Felső Róbert szeretné, ha a parkba látogatók betartanák az együttélési szabályokat

Fotós: Márton Anna

A tábort a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezte hat és nyolc év közötti kisgyerekeknek. Megjelent a helyszínen egy társaság, először egy 19 éves fiú az új, fedett részben megütött egy lányt. Ezt követően a lány beült az autóba, ami nem messze parkolt a játszótértől, és a fiú a hajánál fogva kiráncigálta a járműből, majd rúgta, ütötte, verte, miközben a gyerekek a játszótéren játszottak. – A kisgyerekek visítottak, zokogtak, sírtak. A művelődési szervezőnk és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat titkárnője, valamint egy egyetemista lány voltak ott velük, és próbálták elterelni a gyerekek figyelmét a durva erőszakról, de sajnos nem sikerült. 

A megvert lány sikított, nem lehetett nem észre venni. 

Természetesen rögtön hívták a körzeti megbízottat, majd innen felmentek a faluba a fiatalok és ott is az egyik helyen szintén nagyon megverte a fiú a lányt, aztán még elmentek valahova az erdőbe és ott is ütlegelte a párját –számolt be a történtekről Felső Róbert polgármester.

Mikor a rendőr kiért, számos anyuka is megérkezett a parkba és próbálták nyugtatgatni a gyerekeket. Szerencsére voltak olyanok, akik tudták, hogy ki a bántalmazó fiú és a párja, így a rendőr utolérte őket. A fiatalok közül a lány érsekcsanádi származású, de már nem ott lakik életvitelszerűen. A fiú sükösdi lakos, ma már őrizetbe vette a rendőrség, kiderült, hogy más bűnügyek miatt már keresték.

– Az ügyészség vádemelést javasolt, mert már több ügye volt a fiatalembernek, tudomásom szerint most előzetesben van. A szomorú az, hogy itt van ez a park, ami Érsekcsanád tulajdona. Nagyon sokat költünk rá, nem csak a fűnyírás, a folyamatos fejlesztés is pénzbe kerül. Minden egyes eset, amikor például eltörik a fát, vagy dobálják a szemetet, máshonnan veszi el a pénzt a rendbetételt követően, és azt a jó érzést veszélyezteti, zavarja, ami miatt ide járnak az emberek. Nyilvánvaló, hogy olyanok is jönnek, akiket elég nehéz kontrollálni. Azt látjuk, hogy a legtöbb probléma lopásokkal kapcsolatos. Ide lejárnak az emberek a csatornapartra fürdeni, és rengeteg lopás van, papucsot, törölközőt visznek el. A parkban elhelyezett kamera sem tartja vissza a vandálokat – sorolta Felső Róbert polgármester.

– Az a mi problémánk, hogy miközben van egy szép terünk, amit mi a saját lakosságunknak hoztunk létre és ők fizetik a költségeket, az ő adójukból tartjuk fent, sajnos jönnek olyanok, akik nem csanádiak, ez még nem is probléma, csak ha nem tartják be az alapvető együttélési szabályokat. 

Már ott tartunk, hogy van olyan kisgyermek, aki nem akar ide lejönni. Ez a jelzés egy olyan anyukától érkezett, akinek a gyermeke látta a múlt heti bántalmazást.

Sőt, mint azt megtudtuk az édesanyától, a gyermek még a második napon is sírt a látottak miatt. Én a gyerekeket nézem, hogy mekkora törést jelenthetett ez a látvány az életükben. Most elérte ez a valaki Sükösdről, hogy a csanádiak nem akarnak lejönni. Nem azzal van baj, hogy vidékről valaki ide jön, örülünk ha jönnek, használják a parkot, de az együttélésnek azért vannak szabályai. Most keressük a megoldást – mondta a polgármester.

Majd hozzátette, a lakosság sincs teljesen tisztában azzal, hogyan működik a parkban elhelyezett térfigyelő kamera. 

A kamera ugyanis nem lát mindent, ami ezen a négy hektár nagyságú park minden egyes négyzetméteren folyamatosan történik, mivel körbe forog. 

Ugyanígy azt is kérdezik, hogy miért nincs polgárőrség. Egyébként van polgárőrségünk, de ők társadalmi munkát végeznek a napi munkájuk mellett. Ők nem itt ülnek és várják, hogy jöjjön valaki, aki rosszul viselkedik. A közösségi oldalakon többen is mindenfélét kommenteltek. Szerintem az a megoldás, hogy vagy ne jöjjön be egyáltalán olyan ember, aki nem viselkedik megfelelően, vagy tanuljon meg viselkedni. 

Megtudtuk, hogy a rendőrök jobban figyelnek a jövőben az Érsekcsanádi Szabadidőközpontra. Teszik ezt azért is, mert pár nappal ezelőtt több lopást is jelentettek a lakosok. 

– Üzenetet mindenképpen képviselni akarunk, mégpedig azt, hogy ez a viselkedés ide, Érsekcsanádra nem való –fogalmazott Felső Róbert polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában