Verseny

2022.05.26. 17:49

Traktoros tanulók vetélkedtek Jánoshalmán

Az idén 32. alkalommal rendezte meg a Dr. Szabó Gusztáv Mezőgazdasági Gépész Országos Szakmai Vetélkedőt a Déli ASzC Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetével közösen.

Pozsgai Ákos

Több feladat várt a diákokra.

Több feladat várt a diákokra.

Az elméleti és gyakorlati versenyfeladatok kapcsolódtak a tanulók által tanult tananyaghoz, a feladatok teljesítését hattagú szakmai bizottság értékelte. Az iskola tanüzemében zajlottak a szakmai feladatok, a diákoknak egyebek mellett egy alkatrészt kellett fémmegmunkálás során készíteni. A munka­gép­szerelési feladatok között ekét szereltek és állítottak össze. A traktoros ügyességi feladat végrehajtása során a tanulók tolatási feladatot végeztek pótkocsis járműszerelvénnyel, valamint egy erőgéppel is különböző műveleteket kellett végrehajtaniuk. A KRESZ-totó sem maradhatott ki. A versenyzők szakmai programokon is részt vettek. 

A 32. Dr. Szabó Gusztáv-emlékverseny helyezettjei. I. hely: Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, tanulók: Dobó Dominik, Mező Sándor, Várkonyi Bálint. II. hely: Közép- magyarországi ASzC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Piliscsaba, tanulók: Kaltenecker Márton, Keszléri Áron, Tavasi Kristóf. III. hely: Alföldi ASzC Galamb József Mezőgazdasági Technikum, Makó, tanulók: Antal Tamás, Dabis Dániel, Kotroczó Ádám. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában