Összegzés

2022.01.15. 11:25

Sikeres évet zárhattak Érsekcsanádon

Az elmúlt év fejlesztéseiről számolt be hírportálunknak Felső Róbert polgármester. Mint elmondta, a Dunai út fejlesztése mellett sikerült korszerűsíteniük a hivatal épületét és a művelődési házat is. Elkészült a minibölcsőde, illetve az Akácos utca második és harmadik szakaszát is befejezik hamarosan.

Márton Anna

Felső Róbert érsekcsanádi polgármester ismertette az elkészült beruházásokat

Forrás: Márton Anna

Az érsekcsanádi polgármesteri hivatal épületét közel 42 millió forintos Magyar Falu Programból fejlesztették, amihez még a drágulások miatt további hétmillió forintot az önkormányzat is hozzátett. 

– A műszaki átadás-átvétel december 31-én zajlott le. A hivatal belső felújításában nagyot léptünk előre, még nem fejeztük be teljesen, de a legfontosabb dolgokat megvalósítottuk. Az épület kapott egy födémszigetelést, illetve megoldottunk egy nagyon régi problémát, az épület vizesedését is megszüntettük. Ezek voltak a nagyon sürgős dolgok, de fontos volt az ügyintézés színvonalán is javítani, a dolgozók és az ügyfelek jobb komfortérzete miatt. 

Ez azt jelenti, hogy egyrészt minden irodát kifestettünk, az egész épület teljesen új álmennyezetet és új világításrendszert kapott.

 A pénzügyön három irodát újítottunk fel teljesen, ott olyan gondjaink is adódtak, hogy még lebetonozva sem volt az adott helyiség. A parketta a homokba volt beletéve, ez gondot jelentett, hiszen alulról vizesedett az épület. Mindig fáztak az ott dolgozók, ezért most lebetonoztuk, illetve alulról szigetelést kapott. A folyosót teljesen átépítettük, új burkolatot kapott, a fűtésrendszert – ami nagyon sok csőből áll – eltakartuk – tájékoztatta hírportálunkat Felső Róbert polgármester.

Hozzátette, hogy a hivatal pincéjét is rendbe tették. – Még egy évig várnunk kell a száradásra, mert előtte rendkívül vizesek voltak a falak, de itt, ebben a borospince jellegű helyiségben a jövőben tudunk majd vendégeket fogadni. Ebben a pincében egyébként a rabokat tartották régen a csendőrök, még a zárka fémrácsát is megtaláltuk a felújítás során. Nyilvánvaló, hogy 50 vagy 70 éve nem használta senki ezt a helyiséget. 

Én már öt éve voltam polgármester, amikor először letévedtem a pincébe, ahol bizony volt olyan is, hogy combig ért a víz. 

A titkárságra, a pénzügyre és a folyosóra is új bútorokat vásároltunk, közel négymillió forint értékben, aminek következtében az ügyiratkezelés sokkal jobbá vált. A hivatali épületünk tulajdonképpen egy régi típusú sárközi épület, ovális ablakos, sárközi mintás belülről, és ezt meg akartuk tartani. Fontosnak tartottuk, hogy megőrizzük a régi stílust, és úgy gondolom, ez jól sikerült. Aki eddig látta, csak ámulattal csodálta, és nagyon sok esküvőnk van a házasságkötő teremben, nemcsak csanádiaknak, hanem az ország minden részéről jönnek hozzánk esküvőre– részletezte a polgármester. 

A tavalyi év egy másik fontos fejlesztése a művelődési ház felújítását és a tároló építését jelentette, 40 millió forint Magyar Falu Program támogatásból. Korszerűsítették a mosdókat és a színpadot, beleértve a hang- és fénytechnikát. 

– Nálunk jelentős a civil élet, és nemcsak bejegyzett civil szervezetek vannak, hanem rengeteg szakkörként működő csoportosulás – amelyeknek nyilvánvaló, hogy helyet adunk –, a kézművesektől a kórusig és a néptáncosok különböző korosztályáig. A Mozogj Velünk Csanád nevezetű egyesülettől, az aerobiktól a zumbáig, a gyógytornászokig mind-mind lehetőséget kapnak a közös programokra. Van horgász- és vadászegyesület is nálunk. Most szép a környezet, nagyon jók a feltételek, jó a parkolás a művelődési ház udvarán, nagyon szeretnek ide járni a lakosok. Ezenkívül az óvoda és az iskola is használja ezt a teret – tette hozzá Felső Róbert. 

Szintén tavaly volt a műszaki átadása a minibölcsődének, amelyet 78 millió forintos Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból építettek, a védőnői szolgálat melletti területre. 

– Egy olyan hármas intézményt sikerült létrehozni, amely az óvoda, a bölcsőde és a védőnői szolgálat helyiségeiből áll, ezek egymás mellett vannak, a szülők örömére. Az elmúlt évben a belügyminiszteri pályázat 23 millió forintos támogatásából felújítottuk a Hunyadi utcát, amely a művelődési házhoz vezet, természetesen összehangoltuk a terveket, nyilvánvalóan, ha a művelődési háznak nagy a forgalma, akkor fontos, hogy az oda vezető út is jó legyen, ez is lezárult. Előtte volt a Dunai út felújítása három kilométer hosszon, ez egy 373 millió forintos Terület- és Településfejlesztési Operatív Program-projekt volt, amit ősszel adtunk át. Ugyancsak 2021-ben fejeztük be az Akácos utca felújításának második ütemét, amire 30 millió forint támogatást nyertünk el két szakaszra, ezt még további hatmillió forinttal kiegészítettük, illetve az Akácos utca harmadik ütemére 40 millió forintot nyertünk. Itt eljutottunk odáig, hogy a szegélykövezés megtörtént, fel lett töltve zúzottkővel, és azt várjuk, hogy tavasszal elinduljanak az aszfaltkeverők, és akkor már remélhetőleg ezt is le tudjuk zárni márciusban – sorolta a polgármester. 

Mindezek mellett még 15 millió forintot is nyertek kommunális eszközbeszerzésre a Magyar Falu Programban. – Megrendeltük az eszközöket, kifizettük, és tavasszal érkeznek. Bízunk abban, hogy a közterületi munkák (fűnyírás, locsolás, szántás, virágosítás) megkezdése előtt megérkeznek az új gépek. A felelős állattartásra is nyertünk 1,2 millió forintot, amit kutyák és macskák ivartalanítására, csippelésére költhetünk – részletezte az elmúlt év pályázatait Felső Róbert polgármester. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában