Együtt képviselte hazáját a táncospár az izraeli világbajnokságon

– Tavaly nyáron egyesületet váltottál. Kecskemétről a frissen alakult, szegedi székhelyű Spirit Tánc Sport Egyesületbe vezetett az utad, ahol Fésűs Ákos táncpartnere lettél. Mi indokolta a váltást, és hogyan alakult meg a párosotok?

– A kecskeméti egyesületnél megkaptam a megfelelő alapokat a versenytánchoz, majd lehetőséget kaptam rá, hogy a Spiritben folytathassam, így hát váltottam. Szerencsére itt is megkapom a maximális támogatást mindenben, ráadásul itt találkoztunk Ákossal, akivel az edzőink javaslatára kezdtünk el együtt táncolni.

– Azt gondolhatnánk, a páros tánc ad egyfajta biztonságot, hiszen mindig van melletted valaki, akire támaszkodhatsz. Valóban így van?

– Abszolút! Ha egyikünk fáradtabb vagy éppen egy nehezebb időszakon megy keresztül, a másik tudja segíteni és támogatni. Együtt könnyebben átvészeljük ezeket a napokat, és egy csapatként tudunk tovább menni. Ugyanakkor ahhoz, hogy ez jól működjön, muszáj megtanulnunk, hogyan kezeljük a másikat, és mivel tudunk ilyenkor leginkább segíteni. Szerencsére nálunk ez jól működik, gyorsan összecsiszolódtunk.

– Mindössze két héttel a verseny előtt tudtátok meg, hogy titeket delegált a világbajnokságra a Magyar TáncSport Szakszövetség. Hogy fogadtad a hírt?

– Egy táncosok közötti ranglista alapján kerültünk mi a delegáltak közé. Az edzőnk kapott egy e-mailt a szövetségtől, amit azonnal továbbított nekünk. Elképesztő érzés volt, mindenkit nagy boldogság töltött el. Természetesen minden táncosnak az a legnagyobb vágya, hogy egyszer kijusson egy világbajnokságra, de én sosem gondoltam rá, hogy ez velem is megtörténhet. Meglepett, de nagyon örültem!

– Jutott így elég időtök a felkészülésre?

– Amennyit csak tudtunk, edzettünk. Igyekeztünk kihasználni az időt. Én és Ákos sem jártunk iskolába, hogy véletlenül se kapjuk el a vírust. Ezúton is szeretném megköszönni iskolám igazgatójának, hogy engedélyt adott a két hetes hiányzásra, ezzel is támogatva a kijutásunkat.

– Az izraeli út volt az első, amit ketten, szülők nélkül tettetek meg. 14 évesen nem volt ez ijesztő számodra? Minden zökkenőmentesen zajlott?

– Ákossal mindketten öt éve táncolunk, ő viszont már korábban is vett részt nemzetközi versenyeken. Mivel a világbajnokságra a szüleink a járványhelyzet miatt nem tudtak elkísérni minket, kénytelenek voltunk nélkülük boldogulni. Bennem nem volt félelem, csak izgatottság. Nehezen tudtuk elintézni a papírjainkat a járványhelyzet miatt, így a reptéren adódtak nehézségeink, de szerencsére más probléma nem volt. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a szüleinkkel, valamint nagy támaszunk volt odakint a Spirit Tánc Sport Egyesület alapítója és vezetőedzője, Zsom Olivér is, aki elkísért minket Izraelbe. A többiekkel telefonon tartottuk a kapcsolatot, így otthonról szurkolt nekünk még Vozár Boglárka, a másik standard edzőnk, az olasz nemzetiségű felkészítőnk, Federico Filippone, valamint latin edzőink, Karcagi Laura, Barbara Ambroz és Zerjav Miha is.

– Egy három és fél órás repülőút és mindössze néhány órányi pihenőidő. Volt lehetőségetek körbenézni a városban?

– Miután elfoglaltuk a szállást, szerettünk volna egy kicsit körülnézni a Holt-tengernél, de sajnos későn érkeztünk, így nem volt rá lehetőségünk. Viszont láttuk Jeruzsálemet, ami gyönyörű! Nagyon furcsa volt a télből a 26 fokba megérkezni, valamint nehezen tudtuk megszokni az ottani étkezési szokásokat, de nagyon élveztük. Szombat reggel korán keltünk, hogy legyen időnk készülődni. A verseny helyszínén megkaptuk a rajtszámot, majd egy kicsit felderítettük a terepet. A bemelegítés után kipróbáltuk a parkettet, aztán kezdődött a verseny.

– Standard világbajnokságon vettetek részt. Hogy kell ezt elképzelni?

– Minden páros öt táncban mérte össze a tudását, melyek az angol keringő, a tangó, a bécsi keringő, a slowfox és a quickstep voltak. Mivel sokan voltunk, váltott körökben táncoltunk, összesen négyben. Nagyon kellett figyelnünk arra, hogy mikor és hova vagyunk beosztva. Az értékelést a verseny közben nem láttuk, csak utólag. Mindig arról értesültünk, ki jutott be a következő fordulókba.

– Végül huszonhatodikként zártátok a világbajnokságot. Minden úgy sikerült, ahogy szerettétek volna?

– Szerintem igen. Kihoztuk magunkból a maximumot és az edzőnk is meg volt velünk elégedve. Ez volt életünk első nemzetközi versenye, épp ezért a célunk az volt, hogy megéljük a pillanatot, tanuljunk, fejlődjünk, és felvegyük a versenyt a legjobbakkal.

– Még másnap sem pihentetek. Hogyan zajlott a Junior II. Standard Open és a Junior II. Latin Open?

– Standardből – a döntőbe jutva – a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. Latinban szambát, cha cha chát, rumbát, paso doblét és jive-ot táncoltunk és a hatodik helyet sikerült elérnünk.

– Milyen érzés volt, hogy Magyarországot képviselheted egy távoli, külföldi országban?

– Már az önmagában csodálatos érzés, hogy Ákossal mindketten nemzeti válogatott kerettagok vagyunk, és szerintem minden sportolónak nagy álma, hogy egyszer képviselheti a saját országát egy világbajnokságon. Ez egy olyan örök élmény marad a számomra, amit még az unokáimnak is mesélni fogok. De természetesen bízom benne, hogy lesz még erre lehetőségem; a célom, hogy minél több nemzetközi versenyen táncolhassak és jó eredményeket érjek el. Fontosak azonban a hazai versenyek is, most éppen a februári Magyar Bajnokságra készülünk.

– Szemmel láthatóan az egész életedet körülveszi a tánc. Folyton táncolnál?

– Nagyon élveztem, amíg a felkészülés ideje alatt csak a táncra kellett fókuszálnom. De a normál hétköznapok során is rengeteg időt töltök a tánccal, heti ötször edzünk Ákossal, hol Szegeden, hol Budapesten. A tánc kikapcsol és teljesen más világ, mint maga az élet. Meg tudom vele mutatni, amit érzek, és képes vagyok közvetíteni a közönség felé azokat az

érzéseket és gondolatokat, amelyekre nincsen szó.