SOLT

2021.11.21. 19:55

Városi elismerést kapott a Petőfitelep Jövője Egyesület

Elismerték a Petőfitelep Jövője Egyesületet több éve végzett kiemelkedő munkáját.

Lencsés P. Anna

Balról jobbra: Jónásné Gortva Szilvia, Dobos Aletta, Joó Mihály, Joó Bernadett

Fotó: Lencsés P. Anna

Az önkormányzat Solt Városért emlékéremmel ismerte el a Petőfitelep Jövője Egyesületet (Petjest) a település érdekében végzett kiemelkedő munkájáért.

Történetük tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy közmeghallgatás alkalmával az akkori polgármester felajánlotta, hogy az évek óta zárva levő, megüresedett óvoda épületét átadja egy helyi közösség részére. Ekkor a Petőfitelepen élők összefogtak és elhatározták, hogy nemcsak az egykori óvoda épületét töltik meg élettel, hanem vele együtt a Víztorony téren található sportpályát is. Kialakítanak egy közösségi teret, programokat szerveznek, ezzel újra visszahozzák azt az élénk közösségi életet, amely ezt a településrészt mindig is jellemezte.

Létrehozták a Petőfitelep Jövőjéért Egyesületet Joó Mihály vezetésével, amely azóta működteti az óvoda épületében kialakított családi napközit, ahol eddig közel 250 kisgyermekről gondoskodtak. A másik fő célként kitűzött projekt, a szabadidőpark is létrejött. Kialakult egy több korosztály számára használható közösségi tér focipályával és játszótérrel.

Több, általuk elkezdett program is városi szintűvé nőtte ki magát, többek között a gyermekek részére megrendezett Weisz Árpád-emléktorna, amely beépült a városi majális programjába, átlagosan húsz egyesület csapatának részvételével. A torna az évek alatt országos hírűvé vált, sőt az ország­határon túlról is voltak résztvevők. Ismertté vált családi napjuk is, ahol színes programokkal várják a részt­vevőket.

A helyi kapcsolatokon kívül több országos együttműködés aktív szereplője is a Petjes,

többek között a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom helyi szervezeteként csatlakozik annak rendezvényeihez, így például a „Gyerekeket a magasba” családi naphoz, amelyet Solton négy év óta ők szerveznek meg.

Több díjjal is elismerték már munkájukat, 2014-ben az év családi napközije lettek, megkapták 2019-ben a Magyarország legszebb konyhakertje elismerést közösségi kategóriában, valamint tavaly a Családbarát Munkahely díjat is.

Joó Mihály egyesületi elnök így összegezte az elmúlt éveket: – Civilként kezdtük és tíz év alatt hozzánőttünk a feladathoz. Jó volt látni, hogy Petőfitelepen felpezsdült az élet. Szerencsére ebben sok segítséget kaptunk az egyesület tagságától, önkéntesektől és a támogatóktól egyaránt.

Balról jobbra: Jónásné Gortva Szilvia, Dobos Aletta, Joó Mihály, Joó Bernadett
Fotó: Lencsés P. Anna

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában