TISZTELET

2021.10.25. 17:01

Megszépülnek a Bács-Kiskun megyei katonasírok halottak napjára

Halottak napja előtt idén is rendbe teszik azoknak a honvédek nyughelyeit, akiknek nincs már élő rokonuk, akik karbantartanák a sírokat.

Horváth Péter

A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága kecskeméti irodájának koordinálásában a megye számos településének hadisírja szépül meg a halottak napját megelőző héten. Gáldonyi Sándor őrnagy, az iroda vezetője elmondta, hogy minden évben kiemelt figyelmet fordítanak azon honvédek nyughelyeinek megszépítésére, akiknek nincs már élő rokonuk, akik karbantartanák a sírokat.

Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága kecskeméti irodájának önkéntesei a kecskeméti Református temetőben
Fotó: Horváth Péter

– A katonai pálya hivatás, és nekünk, a hátramaradott honvédeknek kötelességünk elhunyt katonatársaink nyughelyeit méltóképpen megőrizni, így pedig emléküket ápolni és akkor is gondoskodni róluk, miután elmentek – mondta Gáldonyi őrnagy az iroda hadisírgonozási tevékenységéről. Hozzátette, hogy halottak napja közeledtével minden esztendőben önkéntesek sokasága hozza méltó állapotba a megye számos településén található katonai nyughelyet, melyben önkéntesek is aktívan részt vesznek. Hétfőn ilyen önkéntesek tették rendbe a kecskeméti Református temető katonai sírjait.

– Az iskolai közösségi szolgálatnak köszönhetően egyre több diákot sikerül megnyerni a hadisírok gondozására egész évben. Az iroda kiváló kapcsolatot ápol a kecskeméti református temető gondnokságával, rendszeresen ápoljuk az ottani hadisírokat, melyhez a fenntartó eszközöket is biztosít – méltatta a jó együttműködést Gáldonyi őrnagy. A fiatalokhoz csatlakozott a 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj három önkéntes területvédelmi tartalékosa is, így összesen tízen gondozták a nyughelyeket hétfőn. Gáldonyi Sándor elismeréssel illette az önkéntesek vállalását, hiszen szabadidejüket feláldozva hozták a kegyeletteljes megemlékezéshez méltó állapotba a sírokat. A halottak napjához közeledve az iroda vezetője és munkatársai a napokban több megyebeli hadisírra is elhelyezi az emlékezés virágait és koszorúit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában