Szabadszállás

2021.10.21. 07:00

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Tóth Jánost

Közel harminc évig dolgozott autószerelőként a szabadszállási szépkorú, aki ma is jó egészségnek örvend.

Gulyás Sándor

A képen (balról-jobbra) Bencze Ildikó alpolgármester, Tóth János és felesége Rozália

Fotó: Beküldött fotó

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a minap a szabadszállási Tóth János, akit a jeles évforduló kapcsán Bencze Ildikó alpolgármestere köszöntötte és adta a város polgármesterének és a Magyarország miniszterelnök emlékléplapját.

Tóth János Szabadszálláson született, az általános iskola elvégzését követően az autószerelő lett. A szakma alapjait Balogh Zsigmond műhelyében sajátította el. A tanulóéveket követően a kőbányai szerszámgépgyárban dolgozott húszéves koráig, majd három év sorkatonai szolgálatra Veszprémbe vonult be, ahol parancsnoki sofőrként tevékenykedett.

Levetve az „angyalbőrt” autószerelő mestervizsgát tett, majd a Bajai Vízügyi Igazgatóság fülöpszállási műhelyében dolgozott tizennégy évig.

János bácsi a szabadszállási termelőszövetkezetből ment nyugdíjba, ahol huszonnyolc évig autószerelőként dolgozott és a dízel adagolók beállításával foglalkozott.

Feleségével, Harcsa Rozáliával 1962-ben kötött házasságot, melyből két gyermekük János és Éva született. János bácsi annak ellenére, hogy már harmincegy éve nyugdíjas, jó egészségnek örvend. Tevékenyen tölti mindennapjait, élvezi három unokája és három dédunokája társaságát.

A képen (balról-jobbra) Bencze Ildikó alpolgármester, Tóth János és felesége Rozália
Fotó: Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában