Kortársainak segít a kecskeméti diák

– A nyáron jutott időd kikapcsolódni, vagy most is folyamatosan hajt a tettvágy? – érdeklődtünk a 11. évfolyamra készülő Pétertől, aki a járvány ideje alatt, a bezártság alatt is próbálta magát hasznossá tenni, rendszeresen végzett önkéntes munkákat.

– Nem panaszkodom, a naptáram tele van. Tanultam, képeztem magam és még ebben a hónapban is folytatódik az ifjúságfejlesztő tréningem. Emellett diákmunkát végeztem, részt vettem önkéntes szemétszedéseken, a KandArt színjátszó csoporttal új kisfilmen dolgozunk, de azért a barátaimat se hanyagoltam el. Egy jó kis fürdésre, activityzésre, bicajozásra vagy túrázásra mindig szakítottam időt. Nagy tervem még a hónap végén, hogy eljussak életem első fesztiváljára, Szegedre.

– Mesélnél az ifjúságfejlesztő képzésedről? Mit vársz tőle?

– Régóta tudom, hogy olyan munkát szeretnék végezni, ahol tehetek saját kortársaimért. Abban is biztos voltam, hogy mindezt megfelelő képzettség birtokában tenném, így kerestem a lehetőséget a jó képzésre. Online oktatás formájában még az év elején megszereztem az alap tanúsítványt, most nyáron pedig két ütemben folytatom a tudásbővítést. Júniusban Tőserdőn tartották, most augusztusban pedig Nyíregyházán tartják meg a háromnapos szakmai képzést. Nagyon élvezem az órákat, jók a tanárok, így sokat fejlődünk minden alkalommal.

– Szerinted mikor tudod majd a való életben, a mindennapokban hasznosítani a tanultakat?

– Remélem már ősztől. Nem titkolt célom, hogy az iskolában induljak a diákelnökségi posztért. Tele vagyok ötletekkel, melyek mindegyike előremutató és jobbító. Ráadásul a nézeteimet most már szakmailag is alá tudom támasztani, így megfelelően tudnám képviselni a diákság érdekeit. Emellett a városi ifjúsági csoportokhoz is csatlakoznék, mert egyrészt további tapasztalatokra tehetnék szert, illetve én is adhatnék át jó módszereket.

– A KandArt színjátszó csoportnak tagja vagy az iskolában. Ezt a szerepet miért szereted?

– Egyrészt kihívást jelent új szerepekben kipróbálnom magam, másrészt egy kiváló közösség, jó barátokkal. A csoport mindenki számára a végtelenség tárházát jelenti, hiszen nemcsak a színpadi fellépésekről szól. Fejleszti a személyiségünket, jobban megismerjük általa önmagunkat és egymást. Ha minden jól megy, szeptembertől a Pótszék Társulathoz is csatlakozom.

– Színházba is szeretsz járni?

– Igen, most nyáron is több darabot megnéztem. Ehhez kapcsolódóan másik nagy élményem, hogy a színház jótékonysági jelmezturkálójában is jártunk, vettünk néhány jelmezt a darabjainkhoz.

– Korábban már írtunk rólad, hogy a járvány idején nagyon komolyan beleástad magad a szakmai részekbe, kutattad az oltásokat, napra pontosan követted a járvány alakulását. Ez még mindig a mindennapjaid része?

– Igen, de most nem vesz el annyi időt, hiszen szerencsére csendesebb időket élünk. Az indíttatást az adta, hogy négyéves korom óta érdekel az anatómia, vonzó számomra az orvosi pálya, így minden érdekel ebben a témakörben. Kiemelt érdeklődéssel kutattam a vírusról és a vakcinákról szóló írásokat, tanulmányokat.

– Annyi mindenben jeleskedsz, hogyan tekintesz a jövődre? Maradnál az orvosi pálya mellett?

– Bár vonzó számomra, de jelenleg a nagy álmom, hogy rendezvényszervező legyek, ahol a kommunikációs tudásom és a jó szervezőkészségem érvényesülhetne maximálisan. Hobbi szinten színészkednék, és az anatómiai ismereteim pedig segítenék a mindennapjaim.

– A kommunikáció miért olyan fontos a számodra?

– Aki már régebben is ismert, tudja, hogy nagyon félénk kisgyerek voltam. A Magyar Ilona Általános Iskolában a nagyszerű tanároknak köszönhetően sikerült kinyílnom, és fejlődnöm, innen is köszönöm nekik a sok segítséget és biztatást. Megismertem gyengeségeim és erősségeim, ennek köszönhetően tartok most itt. Az önbizalomhiányom megszűnt, mellyel ma oly sok tini küzd. Sajnos rengetegen nem látják jónak magukat, nem kapják meg a szüleiktől, környezetüktől azt az elismerést, amire vágynak.

– Sokat beszélgetsz erről kortársaiddal?

– Igen, a mindennapi beszélgetések mellett sok tapasztalatot szereztem e téren, amikor telefonos szolgálatnál dolgoztam, a járvány miatt bajba jutott fiatalokkal beszélgettem. Mivel a pszichológia is érdekel, örömmel vettem, hogy egy fiatal sokkal jobban megnyílik a korosztályának. Sajnos ma sokan szenvednek önbizalomhiányban, például, amiért a szüleik keveset foglalkoznak velük, vagy nem ismerik el törekvéseiket. A másik pedig, hogy többen komoly függők, például a közösségi média miatt, ahol a lájkok száma számukra a mindent jelenti. Akár bele is betegednek, ha nem a megfelelő számú pozitív visszajelzést kapják. Az ifjúságfejlesztő munkám során szeretnék e téren is segíteni azoknak, akik bajban vannak. Nekem is volt segítségem, amikor elakadtam az életben, tudom, mennyit jelent, ha van, aki felkarol. A család és barátok mellett rengeteget köszönhetek a tanáraimnak, iskolatársaimnak. Kiemelném Erdős Zsuzsanna, Kozma Klára, Keresztesné Zubonyai Magdolna tanárnőt és osztályfőnökömet, Czikkely Imrét, a 10. e művészetis osztályt, akiktől rengeteg segítő kezet és motivációt kaptam, és a barátaimnak is köszönöm, Miseta Laurának, Babinyecz Kolosnak, Bapcsán Botondnak, Kökény Dórának, Vági Dorinának és Nagy Kornélnak.