galériával

2021.06.05. 15:46

Pozitív üzenetet szántak a kecskeméti rajzpályázatnak

Szombaton, a Környezetvédelmi Világnapon tartották meg a kecskeméti önkormányzat és a Hírös Agóra által óvodásoknak, iskolásoknak kiírt alkotói pályázat eredményhirdetését.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

A Környezetvédelem Jeles Napjai programsorozat keretében hirdették meg a pályázatot, melyre szabadon választott technikával készíthettek alkotást a benevező gyerekek. Szabó Csabától, a Hírös Agóra ifjúságfejlesztési vezetőjétől, egyben a zöld programokért felelős munkatársától megtudtuk: a koronavírussal terhelt elmúlt másfél év jó oldalát kívánták bemutatni, egyúttal pozitív üzenetet megfogalmazni.

– Ismert következménye a járványnak, hogy bolygónk kicsit fellélegzett, hiszen a termelés, a fogyasztás, a közlekedés és a szén-dioxid-kibocsátás is csökkent, tisztább lett a levegő, nőtt a zöld területek aránya. Erre helyeztük a hangsúlyt, arra biztatva a pályázókat, mutassák meg, ők mivel járulnak hozzá a Föld zöldebbé válásához: szelektíven gyűjtik a szemetet, kerékpárral közlekednek, esetleg kertészkednek? – mondta el Szabó Csaba.

Mint hozzátette, nem várt sikere volt a pályázatnak, több mint százan vettek rajta részt, és mivel nem szabtak neki területi korlátot, az ország jópár pontjáról, sőt, határon túlról is küldtek rajzokat, festményeket. Nagyon sok jól megjelenítette a központi témát, hogy miközben egyre nagyobb méreteket ölt a környezetszennyezés, a járvány okozta kényszerhelyzetben kiderült, lenne más út is, amely megkímélné bolygónkat, és begyógyulhatnának az ember által okozott sebek.

Az eredményhirdetést szombaton, azaz a Környezetvédelmi Világnapon tartották az Ifjúsági Otthonban, ahol a Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjai Sárosi Gábor vezetésével egy gondolatébresztő performanszot adtak elő.

Ugyanitt és ugyanekkor zajlott le annak a vetélkedőnek az eredményhirdetése is, amelyet a kecskeméti középiskolásoknak szervezett – mint már huszonöt éve mindig – a Kiskunsági Környezet és Természetvédelmi Egyesület. Elnöke, Juhász István – aki egyben a Kocsis Pál iskola intézményvezetője is – elmondta: idén online formában tudták lebonyolítani a versengést az öt fős csapatok között. Négy gimnáziumból (Piarista, Bányai Júlia, Katona József és Református) és két szakképzőből-technikumból (Kocsis Pál, Szent-Györgyi Albert) neveztek a kvintettek. A fordulók élő videós bejelentkezéssel zajlottak le, a feladatokat megadott időn belül kellett megoldani, és ehhez bármilyen segítséget felhasználhattak a tanulók. Juhász István hozzátette: arra is kíváncsiak voltak, mennyire hasznos információkat találnak a diákok az interneten, és etéren is nagyon pozitívak voltak a tapasztalatok, mint ahogy a résztvevők hozzáállására, lelkesedésére sem lehetett panasz, élvezték az online vetélkedőt – melyen egyébként nemcsak a környezet-és természetvédelemhez, hanem a népegészségügyhöz, járványhoz kapcsolódó kérdések is voltak.

Zöldebb lett a Föld alkotópályázat eredményei:

Helyi díjazottak: Dávid Zsófia (5 éves), Polyák Liza (6), Ritter Johanna (6), Körös Sándor (6), Danics Hanna (7) , Hartman Ivett (11), Vincze Valéria (12), Horváth Luca (12), Körmendi Titanilla (14), Meljan Anna (14), Kiss Veronika (14), Horváth Zita (15), Jakab-Tóth Kornélia (16)

Különdíjasok: óvodás: Jacsó Kristóf (5 éves) – Budapest, kisiskolás: Macskovity Tatjana (9) – Szabadka / Szerbia, felsős: Bánhegyi Emese Kincső (12) – Mezőkövesd, középiskolás: Tóth Eszter (18) – Báránd, csoportos: Bárdos Lajos Általános Iskola – Hajdúszoboszló.

Nagydíjasok

Egyéni: Farkas Emma – Hódmezővásárhely, Huszka Lili – Hódmezővásárhely

Csoportos: SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola – Kiskőrös, Igazgyöngy Alapítvány – Berettyóújfalu

22 alkotást díjaztak, közülök 13 kecskeméti vagy Kecskeméten tanuló gyermek, beérkezett művek száma 141.

Középiskolások környezetvédelmi vetélkedőjének eredményei:

1. Piarista Gimnázium, a csapat tagjai: Lovassy Eszter, Mészáros Boglárka, Szabó Tamás, Görög, Vince, Bánfi Batus Károly, felkészítő: Kiss Ildikó

2. Református Gimnázium, a csapat tagjai: Mezei Anna, Geiger Dániel, Tálas Marcell, Podobni Nóra, Farkas Bence, felkészítők: Juhász Katalin és Nagy Anna

3. Katona József Gimnázium, a csapat tagjai: Halmavánszki Blanka, Endre Máté, Kiss Jana Borbála, Kőrösi Sára, Pancza Zsófia, felkészítő: Hegedüs Marietta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában