galériával

2021.06.20. 06:55

A zöld falak egyedi megjelenést nyújtanak majd a kecskeméti parkolóháznak

Látványos szakaszába lépett a parkolóház kivitelezése a megyei kórház mellett, már állnak a pillérek. A beruházó VER-BAU Parking Kft. szerint az élő növényekkel befuttatott zöld falak egyedi megjelenést nyújtanak majd az igen nagy vasbeton épületnek.

Hraskó István

Látványos szakaszába lépett a parkolóház kivitelezése a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház mellett. A VER-BAU Parking Kft. saját beruházásaként építi a jelentősen megnövekedett szükségletek kielégítésére is alkalmas parkoló-komplexumot.

Fotó: BUS CSABA

Mint arról korábban beszámoltunk, a parkolóház aljában három nagyobb méretű üzlet lesz, összterületük meghaladja a 400 négyzetmétert. Ez azért fontos tényező, mert a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanok építéséhez a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal adhatja meg a hozzájárulást, így közvetve a parkolóházhoz is (ezt a jogszabályt nevezi a köznyelv plázastopnak). Úgy tudjuk, sokáig emiatt nem indulhatott meg építkezés, de év elején megkapta a hiányzó szakhatósági hozzájárulást a projekt.

Mint azt a beruházó VER-BAU Parking Kft. a napokban közölte, jól halad az építkezés. Ezekben a hetekben állítják fel a pilléreket és emelik helyére a vasbetonból készült falpaneleket és födémeket, ezek már jól sejtetik a leendő épület méreteit. A cég közölte, a minél kisebb zajterhelés és a kivitelezési idő felgyorsítása érdekében választották az előre legyártott és a helyszínen összeszerelésre kerülő elemek alkalmazását, így is a környéken lakók nyugalmát és a kórházban folyó gyógyító munka zavartalanságát kívánják elősegíteni.

Az eddig is ismert volt, hogy a korszerű parkolóházban három szinten összesen 385 fedett- és további 32 külszíni parkolóállás lesz. Az egyedi megjelenésen túl egyszerű, praktikus, mindenki számára elérhető használatot ígér a beruházó.

Ezekben a hetekben állítják fel a pilléreket és emelik helyére a vasbetonból készült falpaneleket és födémeket
Fotó: Bús Csaba

Az épület földszintjén üzlethelyiségek lesznek. Mint megtudtuk, a bérlőkkel kapcsolatban még folynak az egyeztetések. – Várhatóan olyan szolgáltatók fognak itt helyet kapni, akik szélesebb igények kielégítésére is alkalmasak.

A beruházó e tekintetben mindenek előtt a környék lakóinak, a közel 2000 kórházi alkalmazottnak, a betegeknek és a látogatóknak az érdekeit is figyelembe veszi. Ezáltal nagy valószínűséggel lehet számítani élelmiszer-, drogéria és egészségmegőrző jellegű, igényes üzletekre

– áll a VER-BAU Parking Kft. közleményében.

Hangsúlyozzák azt is, hogy a tervezés során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem.

– Az élő növényekből kialakított zöld falak egyedi megjelenést nyújtanak az épületnek, amely a Széchenyiváros egy igazán ikonikus „zöld színfoltja” lesz – ígéri a beruházó cég, hozzátéve: kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a kivágott növények helyett többszörösen fognak újakat ültetni.

Az épület szerkezete a tervek szerint nyáron fog elkészülni, ezt követik majd az elektromos, gépész- és egyéb szakipari munkálatok, mint például a liftek beépítése.

Támogatják a körforgalom építését

A parkolóház megközelítését a Nyíri út–Akadémia körút–Csabay Géza körút csomópontjának körforgalommá átalakításával biztosítják majd, egy ötödik ág vezet majd be a parkolóházhoz. A körforgalom megépítését az önkormányzat 220 millió forinttal támogatja. Korábban úgy volt, a hiányzó részt a VER-BAU finanszírozza, de az állam egy tavaly no­vemberi kormányhatározatban nevesítette, hogy támogatást nyújt a körforgalom megvalósítására, a közgyűlés által megszavazott 220 millió forintot tehát az állam egészíti ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában