siker

2021.05.24. 15:25

Az olimpiára készül a bugaci sakkmester, Juhász Barbara

Két rangos versenyen is kimagasló eredményt ért el a közelmúltban a bugaci származású nemzetközi sakkmester, Juhász Barbara. A huszonhat éves sportoló úgy érzi, élete legjobb formájában van. A legújabb eredményei alapján szinte majdnem biztos, hogy részt vehet a 2024-es sakkolimpián, amit ezúttal hazánkban rendeznek meg.

Vajda Piroska

Juhász Barbara úgy érzi, élete legjobb formájában van

Forrás: MW

A koronavírus-járvány után a 2. Vezérképző Nemzetközi Mester Körverseny volt az első olyan megmérettetés, amely nem az online térben zajlott, hanem a helyszínen, élőben vehettek részt rajta a magyar sakkozók. A Budapesten megrendezett 9 fordulós körversenyen a bugaci származású Juhász Barbara női nemzetközi mester 3. helyezésével ért véget.

Barbara bomba formában, elképesztő teljesítményt produkálva 6 győzelmet ért el, így a megszerzett 6 ponttal megérdemelten állhatott fel a dobogó 3. fokára. Mellesleg csak egy-egy férfi nemzetközi mestert és nemzetközi nagymestert engedett maga elé. Ezzel az eredményével Barbara újra a női legjobb tíz hazai sakkozó közé került, az országos ranglistán jelenleg a kilencedik helyen áll. A körverseny hozzájárult ahhoz is, hogy jól teljesítsen a 38. Mitropa-kupán, ahol a magyar női sakkcsapat ezüstérmet nyert.

A női csapat. Felül: Gaál Zsóka, Terbe Zsuzsanna, Terbe Julianna, Juhász Barbara. Alul: Juhász Judit, Karácsonyi Kata

A Magyar Sakkszövetség tájékoztatójából kiderült, hogy az idei viadalt a Svájci Sakkszövetség rendezte, tíz ország női és férficsapatai négy-négy táblán mérkőztek egymás ellen. A magyar nők – Terbe Julianna, Juhász Barbara, Gaál Zsóka, Terbe Zsuzsanna, Karácsonyi Kata és Juhász Judit – második helye mellett a férfiak hetedikként zártak.

A Mitropa-kupa évtizedek óta a közép-európai válogatott csapatok hagyományos sakkversenye. A szervezők a jelenlegi, koronavírus-járvány okozta helyzetben az úgynevezett hibrid lebonyolítás mellett döntöttek: ez azt jelenti, hogy a mérkőzések online zajlottak, azonban egy-egy válogatott játékosai egy közös térben, számítógépek előtt ülve sakkoztak, ellenőrzött körülmények között. A magyar válogatott Budapesten, a Magyar Sakkszövetség versenytermében vívta a csatákat.

Papp Gábor női szövetségi kapitány szerint a csapat elképesztő teljesítményt produkált:

A Mitropa-kupa évtizedek óta a közép-európai válogatott csapatok hagyományos sakkversenye

– A verseny előtt az erőviszonyokat felmérve a negyedik-ötödik helyezés tűnt reálisnak, de a csapat jóval erején felül teljesítve, parádés játékkal megszerezte az ezüstérmet. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy végig bírták a feszültséget, a kritikus pillanatokban mindig valaki extrát tudott nyújtani. Külön öröm három ifjúsági versenyzőnk kiváló játéka, bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani a felnőttválogatottban is – vélekedett a versenyről a szövetségi kapitány.

Juhász Barbara hírportálunknak elmondta, nagyon hálás a párjának, Mihók Olivérnek, aki szintén nemzetközi sakk nagymester és nagyon sokat segít a felkészülésben. Megtudtuk, Barbarának nagy álma, hogy részt vehessen a sakkolimpián, amelyet 2024-ben Budapesten rendeznek meg. Mint mondta, az olimpián való részvétel még több motivációt ad a felkészüléséhez. Megtudtuk azt is, hogy jelenleg júliusi Ajkai Rapid Magyar Bajnokságra készül. Ugyanakkor továbbra is aktívan részt vesz a Helló Sakk online magyar sakkcsatorna munkájában. A kezdeményezés célja a sakk népszerűsítése.

Juhász Barbara úgy érzi, élete legjobb formájában van
Fotó: MW

Hazai rendezésű viadal

Budapest adhat otthont a 2024-es sakkolimpiának – erről döntött a közelmúltban a nemzetközi szövetség (FIDE). A világ ötödik legnagyobb sporteseményét a magyar főváros éppen a FIDE alapításának 100. évfordulóján rendezheti meg. A 45. sakkolimpiának a tervek szerint a Hungexpo ad majd otthont szeptemberben, várhatóan 3500 résztvevővel. Magyarország korábban még sosem rendezett sakkolimpiát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában