Beruházás

2021.03.05. 20:00

Tavasszal megújul a dusnoki focipálya

Felújítják tavasszal a dusnoki focipályát. Tavaly a Magyar Falu Program keretein belül lehetőséget kapott egy tárolóépület építésére.

Vincze Miklós

Vendég szabadrúgás a Dusnok–Kunbaja rangadón

Fotó: Szentirmay Tamás

A megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában szereplő Dusnoki KSE folytatja a csapat pályájának az infrastrukturális fejlesztését. A dusnoki egyesület a tavalyi évben a Magyar Falu Program keretein belül lehetőséget kapott egy tárolóépület építésére.

Az idei év elejére a beruházás előkészítése már lezárult, a második ütemben – amelynek a lezárását március végére tervezik – már maga a felépítmény elkészítése zajlott. A céljuk az volt, hogy márciusra elkészüljön az új tárolóépület, és ezáltal minden gép, eszköz, illetve az egyesület kisbusza is egy helyre kerülhessen. A kivitelezés kiválóan halad,

jelen állás szerint a tárolóépületben már csak a belső gipszkartonozás, festés, nyílászárók és a külső hőszigetelés van hátra, és használatba veszik az új épületet.

Még fontosabb infrastrukturális fejlesztés a pályafelújítás. – A centerpályánk állapotát az évek során sikerült ugyan feljavítanunk az önkormányzat és pályagondnokaink munkájának köszönhetően, esős időben azonban továbbra is problémát okozott a mély talaj és a pályán található kisebb nagyobb egyenetlenségek, továbbá a nyári öntözés sem volt teljesen megoldott. Ezeken próbálunk javítani – indokolta meg a fejlesztések szükségességét Bolvári Dávid, a Dusnoki KSE elnöke.

Dusnokon tehát nem teljesen új pályát létesítenek, csak egy felújítást hajtanak végre, amely a problémás részekre fókuszál. Ehhez a tao-program és a helyi támogató vállalkozók nyújtanak lehetőséget, segítséget. –

A felújítás során a pálya alatt egy automata öntözőberendezés kerül kiépítésre, amellyel megoldódik a pálya öntözése

– írta le a tervezett munkálatokat az elnök. – Az egyenetlenségek feltöltéssel, illetve talajgyalu segítségével kiegyenlítésre kerülnek az egyenletes felület érdekében. Továbbá mélyszaggatással és az altalajba szórt homokkal a pálya alatti talaj vízelvezető képességét javítjuk. Amikor minden elkészül, akkor műtrágya és rávetés következik. Ezek után gondos ápolás és féléves pihentetés annak érdekében, hogy egy szép újszerű pályánk legyen.

A munkálatok folyamatosan tartanak, az elmúlt hétvégén a műfüves focipálya kerítésére kapott dróthálót szerelték fel a labdarúgócsapat tagjai, ezzel is javítva a kerítés minőségét. A következő lépésben megújul a bejárati kapu is. Ugyanakkor a kivitelező is megkezdte a felújításhoz szükséges felméréseket és előkészületi munkálatokat a nagypályán.

És mivel a tavasz folyamán a hazai pályát nem használhatják, ezért a megye kettőben szereplő felnőttcsapat is az ifjúsági csapat is átmenetileg Fajszon játssza azokat a mérkőzéseit, amelyen a Dusnok a pályaválasztó, a serdülős csapat pedig Nemesnádudvaron, illetve Fajszon játssza a mérkőzéseit.

Vendég szabadrúgás a Dusnok–Kunbaja rangadón
Fotó: Szentirmay Tamás

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában