Blue Knights LE MC

2021.03.20. 16:19

A pandémia alatt is adakoznak a kalocsai motorosok

Bár a pandémia alatt elmaradtak a szokásos vezetéstechnikai rendezvények, a karitatív akciókkal nem állt le a Blue Knights LE MC Hungary Kalocsa motorosklub.

Gábor János

Rendszeresen adományoznak gyermekosztályoknak

Forrás: Munkatársunktól

A nemzetközi szervezet első számú magyarországi csapata – amelynek mostanra nemcsak Kalocsán, hanem a Dunántúlon is vannak tagjai – a háttérben tevékenykedve dolgozott, ha már a szokásos tevékenységeiket nem tudták folytatni. Adakoztak kórházaknak és gyermekotthonoknak, illetve egyénileg is támogattak rászorulókat – számolt be munkájáról a klub.

Mint azt közölték, a támogatóik által hozzájuk eljuttatott ruha- és játékadományokból az utóbbi időben több autóra való szállítmányt – összesen több száz csomagot – vittek a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató soltvadkerti bentlakásos és lakásotthonaiba, illetve olyan gondozottaknak is, akik nevelőszülőknél élnek.

Szintén vittek adományokat kalocsai családsegítő szervezeteknek, valamint a Mócsy utcai otthonnak és a Nebuló iskolában nevelt gyerekeknek. A közlemény szerint indultak a Rossmann drogérialánc pályázatán, majd az itt szerzett tárgyi nyereményt a Kalocsa Városi Önkormányzat Szociális Otthonának ajánlották fel.

A csapat egyedi esetekben szintén igyekszik segítő kezet nyújtani: egy rászoruló családot számítógéppel segítettek ki, hogy a gyerekek ne szoruljanak ki a digitális munkarendből, illetve egy súlyos balesetet szenvedett kisfiú rehabilitációját is folyamatosan támogatják.

Felhívták rá a figyelmet, hogy folytatják a gyermekbiciklik és rollerek szervizelését: hozzáértő tagjaik alkatrészvásárlással és saját kezű javítással, ingyenesen teszik biztonságosabbá a kicsik járműveit. Jelenleg húsz ilyen eszköz van náluk, amiket a kalocsai óvodákban gyűjtöttek össze.

Legfrissebb akcióik egyikeként részt vettek az Alapítvány az Alapítványokért Plüsskommandó című kezdeményezésében: az összegyűjtött játékokat egy dunántúli rádió segítségével bocsátották árverésre, majd a befolyt összeget a szekszárdi kórház koraszülöttosztályának ajánlották fel.

Rendszeresen adományoznak gyermekosztályoknak
Fotó: Munkatársunktól / archív

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában