a teszt negatív

2020.09.07. 15:32

Hatósági karanténban van az orgoványi polgármester

Csütörtökön derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttel tárgyalt az orgoványi polgármester, ezért hétfő éjfélig hatósági karanténba kellett vonulnia. A tesztje negatív lett, tüneteket nem észlel magán.

Horváth Péter

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Hatósági karanténban tölt öt napot Gál Szilvia, Orgovány polgármestere, erről maga tett közzé bejegyzést közösségi oldalán. Megkeresésünkre elmondta, hogy augusztus 25-én részt vett egy hivatalos megbeszélésen és ezt követően tíz nappal derült ki, hogy a találkozó egyik résztvevője az új típusú koronavírussal volt fertőzött. A járványügyi hatóság a kontaktkutatás során jutott el a polgármesterhez múlt hét csütörtökön, aki ekkor vonult hatósági karanténba, mely hétfőn ér véget (a találkozástól számított két hét ekkor telik le).

Gál Szilvia elmondta, hogy a koronavírus-teszt eredménye esetében negatív lett, a betegség tüneteit nem észlelte magán, ezért a polgármesteri hivatal dolgozóit nem tesztelték. A karantén ideje alatt a hivatal a megszokott rendben működött.

A polgármester hangsúlyozta, hogy Orgoványon még nincs jelen a vírus, de a fertőzöttek számának növekedését látva nagy az esélye annak, hogy minden óvintézkedés ellenére a településen is megjelenik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megbetegedett ember kiszolgáltatott, aki segítségre szorul, empátiára van szüksége és nem megbélyegzésre és kiközösítésre. Emlékeztetett, hogy ebben az új és nehéz helyzetben a település közösségének tanulnia kell az összefogást és a szolidaritást.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában