szükséges lenne

2020.06.17. 20:00

Szeretnének egy állandó klubhelyiséget a kadafalvi nyugdíjasok

Kecskeméten számos nyugdíjasklub működik, ezek közül az egyik legaktívabb a kadafalvi csapat. A napokban újra találkoztak a tagok. Mivel nincs állandó klubhelyiségük, mindig kiszolgáltatottak a lehetőségeknek. Ezúttal az egyház karolta fel őket.

Sebestyén Hajnalka

Almásiné Katika, Tabajdi Imre és Tóth Ferenc

Forrás: PN

A Kadafalvi nyugdíjasklubnak jelenleg mintegy hatvan tagja van. Hölgyek, urak egyaránt szívesen járnak a városrészi klubba, melynek programpalettája rendkívül színes. A havi találkozókon túl rendszeresen kirándulnak, bel- és külföldön egyaránt. – A városban mi vagyunk a legnagyobb létszámú nyugdíjasklub, még sincs saját állandó helyünk. Sajnos Kadafalván nincs közösségi ház, ahol havonta kapnánk egy termet – jegyezte meg Tóth Ferenc, a klub egyik vezetője. – Mostohagyereknek érezzük magunkat. Eddig az iskolában biztosították nekünk az ebédlőt, havonta egyszer másfél órára. Ráadásul 16 óra után. Télen már sötét van akkor, és sokan érkeznek hozzánk a tanyavilágból is. Félnek a sötétben közlekedni, ami érthető. Örültünk ennek a lehetőségnek is, de valljuk be őszintén, ez az időtartam szinte semmire sem elég. Mi szeretünk beszélgetni, megünnepelni egymás névnapját, születésnapját, egyszóval együtt lenni és mulatni. Most azonban a járványhelyzet miatt zárva az iskola, nem tudtunk hova menni. Szerencsére az egyház felkarolt minket – mondta a klubelnök.

A nyugdíjasklub tagjai közül sokan hívők, a kadafalvi templomba járnak. Börönde Ferencné tagtárs közreműködésével jutott el a hír Hol­czer József plébánoshoz, aki felajánlotta ideiglenesen a templom kertjét, illetve folyosóját, mely utóbbi sokkal kisebb, mint az iskola ebédlője. – Már májusban is találkoztunk, akkor az időjárás kegyes volt hozzánk, jól éreztük magunkat a templomkertben. A mostani időjárás azonban kiszámíthatatlan, a sok eső miatt nem tervezhetünk mindent a szabadba – tette hozzá Tóth Ferenc, akinek 80. születésnapját a napokban ünnepelte meg a közösség.

– Immár tíz éve nagyon összetartó és segítőkész a közösségünk – mesélte Almási Jenőné Katika, a klub másik vezetője. – Szeretünk együtt ünnepelni és kirándulni. Sokszor főzünk is egymásnak, a batyus bulijainkon mindig roskadásig vannak az asztalok finom falatokkal. Sokszor kirándulunk, elsősorban fürdőhelyekre, de évente többször a szabadkai piacra is elutazunk vásárolni. Idén nyárra több tervünk van, csak várjuk az enyhítéseket, hogy egy buszra minél többen felszállhassunk – árulta el Katika. A klub harmadik vezetője Tabajdi Imre, aki a gazdasági feladatokat tölti be a csapaton belül.

Almásiné Katika, Tabajdi Imre és Tóth Ferenc
Fotó: PN

A Kadafalvi Nyugdíjasok nincsenek egyedül a problémájukkal, miszerint szeretnének egy közösségi házat Kadafalvára. A legutóbbi találkozójukon felkereste őket a Civilek Kadafalváért Egyesület vezetője, aki elmondta, ők is mindent elkövetnek azért, hogy mielőbb közösségi ház épüljön a városrészben. Ez fontos lenne minden korosztály számára. A nyugdíjasklub tagjai a beszélgetés során megerősítették, évtizedek óta van rá ígéret, hogy megépül a létesítmény, de mindeddig csak ígéret maradt. Ötezren laknak Kadafalván, régóta megérdemelnék már az itt élők a saját közösségi házat. Hozzátették, nagyon sok cég működik a városrészükben, az iparűzési adójukból fedezhetnék a költségeket. Eközben a közeli Matkón, ahol sokkal kevesebben élnek, nemrég adtak át egy közösségi házat. Az egyesület vezetője hozzátette, már felvették a kapcsolatot a városvezetéssel, bíznak a kedvező támogatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában