Katapultálás után egy kert végében találták meg a MiG-29-est

Aki keveset repül, az elveszíti rutinját

– Addigra már 200 órám gyűlt össze a típuson, így nem számítottam kezdő pilótának – nyilatkozta a minap a jetfly.hu-nak Peszeki Zoltán. A beol.hu-nak hozzátette, a mai napig meggyőződéssel állítja, hogy aki keveset repül, elveszti a rutinját, magabiztosságát, a kialakult tapasztalatát. Repülni csak úgy lehet, ha kellő szimulátoros gyakorlás után kellő gyakorlati idővel rendelkezik „a hajózó”. Nem arról van szó, hogy a pilóta nem tud fel- és leszállni. Azok a jelzések tűnnek el, amelyek a veszélyre figyelmeztetnék. Folytatja a kiképzést, de ha sok idő telik el gyakorlati repülés nélkül, elveszíti azt a készségét, ami óhatatlanul is szükséges ahhoz, hogy időben észrevegye, valami baj van. Akkor pedig nem tud kellő időben reagálni az aktuális helyzetre. Ahogy Zoltán elmondta, igaza volt Tóth Gyuri barátjának, ha visszaveszik 5–6 órára a repülési időt, abból csak katasztrófa lehet.

Ez a gép akár velem, akár nélkülem, de megy tovább

Azon a fekete csütörtökön (2008. április 17.) Peszeki Zoltán feladata MiG-29-essel két Albatrosz elleni manőverező küzdelem volt. Az egyik gépet virtuálisan leszedte távolról, majd a közeli légi harcban is. A második összecsapásnál viszont már jelezte az üzemanyagműszer, hogy ideje befejezni a repülést.

– Elindultam a légtérből „hazafelé”, hogy rám senki ne várjon, ne én legyek az, aki miatt elhúzódik a műszak vége – emlékezett. – Átstartolásra készültem, ezt 5–10 méteren hajtjuk végre, bemutatókon még alacsonyabban. A jobb hajtómű hozzáért a betonhoz, így jelentősen csökkent a tolóerő. Amikor növelni akartam a sebességet, csak egy nagy dübörgés hallatszott. Azonnal növeltem a fordulatszámot, a hajtómű teljesítményét, de nem volt annyi erő a gépben, hogy emelkedjen. Akkor még az irányítótorony előtt voltam pár száz méterre, és semmilyen jelzést nem kaptam a gép helyzetéről. A műszakiak látták, hogy szikrázik a beton, de erről sem kaphattam információt, hiszen csak ők hallhatták a rádiózást. Elszáguldottam a műszakiak épülete előtt, és tudtam, hogy ez a gép akár velem, akár nélkülem, de nem megy tovább. 350 km/óra volt a sebességem, villámgyorsan közeledett felém a beton utolsó harmada. Döntöttem, nincs értelme tovább kísérteni a sorsot, meghúztam a katapult karját.

A gép eltűnt, egy kert végében találtak rá

– Az eset után hónapokig elemeztük az adatrögzítőt, és a szemtanúk elmondásai alapján, ha akkor nem úgy döntök, most nem beszélgethetnénk – folytatta. – Utólag is azt mondom, az ember óvná, védené a gépét, de nem olyan áron, hogy tudja, ebből nem jól jön ki. Ha tudod, hogy a géped megsemmisül, azért van a katapult, hogy igenis ki kell menni abból a repülőből. A másodpercek alatt bekövetkező változásokat utólag kiértékelve sem hozhattam más döntést. Talán 70–80 méterre lőtt ki a katapultberendezés. A következő másodpercek gyorsan elteltek, csak arra törekedtem, hogy a legkevesebb sérüléssel érjek földet, azaz betont.

És hogy közben látta-e, hol van a gépe? Peszeki Zoltán azt mondta, mire fölállt, és lecsatolta magáról a hevedereket, a gépe eltűnt:

– Akkor viszont már hallottam, hogy jön a mentő, és a mentős srácot kérdeztem, hol van a gépem. Azt válaszolta: nem tudja. „Akkor kérdezd már meg a toronytól!” – kérleltem. – A megdöbbentő az volt, hogy a torony is azt mondta, nem tudja, nem látja, csak valami füst száll fel a kerítésen túl. Azonnal eszembe jutott, hogy annak idején egy MiG-23-asból Németország felett katapultált egy pilóta hajtóműhiba miatt, de a gépe önállóan, robot üzemmódban továbbrepült. Mi van, ha az én gépem is fogta magát, és elszállt nélkülem valahova. A magassági állomáson megnyugtattak, hogy a 44-es úttól 100 méternyire, nagyjából egyben van. A következő kérdésem az volt: történt-e valamilyen baleset? Megerősítettek, hogy nem, a gép az egyébként forgalmas úton nem ütött el senkit. Az történt, hogy a katapultálás miatt a MiG 29-es orra bukott, csúszott egy darabig, utána elemelkedett, majd újra leesett. A betonon egy aknatető megdobta 3–4 méterre úgy, hogy a végén a 44-es utat keresztezve megállt az egyik kert végében.

Majdnem bírósági tárgyalás lett az ügyből, végül megrovást kapott

Peszeki Zoltán elmondta, a szegedi ügyészség kapta meg az ügyet. Várta, hogy a Katonai Légügyi Hatóság hogyan ítéli meg az esetet. A hatóságnál két volt kollégája hallgatta meg, ők úgy látták, hogy a baleset a kevés repülési idő miatt történt.

– Nem én adtam magamnak 60–100 óra repülési időt, nem én nem üzemeltettem kevés gépet, kevés alkatrészből – fogalmazott a vadászpilóta. – Én csak 6,5 órát repültem az azt megelőző fél évben MiG-29-esen. Nem hiányoztam egészségügyi okból, szabadságot sem vettem ki, a katonai repülőkiképzésem folyamatos volt. Ennek ellenére a katonai jogászok azt javasolták, hogy vonjanak felelősségre. Meggyanúsítottak nagy értékű haditechnikai érték rongálásával. Végül az a döntés született, hogy ügyészi megrovást kapok, mert nem követtem el mindent a futó- és fékszárny kiengedett állapotának ellenőrzéséért. Bár kórházba kerültem, ott megállapították, hogy maradandó elváltozásaim nincsenek. Pető tábornok úr, az akkori bázisparancsnok megkérdezte: folytatnám-e tovább a repülést? Sokat gondolkoztam, de nem éreztem magam olyan mértékben hibásnak, hogy abbahagyjam a MiG-29-es repülését. Az ember húsz aktív év után egyébként is nehezen mond le szenvedélyéről, munkájáról. Így a válaszom igen volt.